Fekvése, megközelíthetősége, lakossága, területe:

A település a Szentendrei-sziget déli részén fekszik, de nem közvetlenül a Duna-parton, ugyanis az alacsony part nem ad védelmet magas vízállás esetén. Szigetmonostor komppal a Duna mindkét ága felől megközelíthető. A falu elérhető a tahitótfalui hídon keresztül is, valamint a naponta háromszor közlekedő buszjárattal. Lakossága: 1400 fő, belterülete: 220 ha, külterülete: 3229 ha.


Története:

A sziget zártsága már az őskorban ittlakó embereknek is védettséget nyújtott. A rómaiak idejében erődítményrendszer húzódott végig a folyó mentén. A honfoglaláskor Kurszán fejedelem telepedett le itt. Az ő halála után pedig a Kartal nemzetségbeliek lakhelye lett. 1217-ben monostort építtetett a mai község helyén Tiborc ispán, aki a Kartal nemzetségből származott. A Szent Szalvator (= Megváltó) monostorban először a bencések éltek, majd a ciszterciták, premontreiek, pálosok és végül a kolduló rendek működtek. A település a XIII. században a Rosd-nemzetség birtokába került. Ezért is nevezték a községet eleinte Rosdszigetnek. Majd a Nagy-Duna partján épített monostorról Monostorszigetnek, később pedig Monostornak.
A terület a XVI-XVII. században elnéptelenedett a török hódítás miatt, de 1624-ben újra benépesült. A török elleni felszabadító hadjárat után a Zichy-család tulajdonába került.
A faluban már a reformáció kezdetekor volt gyülekezet. Az 1740-es években belekezdtek egy református templomot építésébe. Az 1711-es szatmári béke után megerősödő katolikus hatásra kialakult a település kétvallású arculata, amely napjainkra is jellemző: az alvég katolikus, a felvég református.
A község 1770-től az óbudai koronauradalom része lett. Ekkor 51 telkes jobbágy, 6 házas zsellér és 8 házatlan zsellér élt itt.
A XVIII. században a falu igen szegényes helyzetét még a gyakori árvizek is rontották. Igen súlyos következményekkel járt az 1799-es árvíz, az 1838-as árvíz pedig az egész falut elborította. Az 1876-os és az 1895-ös árvizek is nagy csapást mértek a falura. Az 1895-ös árvíz magasságát a református templom falán lévő kis tábla őrzi. Az árvízvédelem biztosítására az 1900-as évek elején létrejött az árvízmentesítő társulat.
Az 1930-as évek változást hoztak a falu életében. A sziget talaja elsőrendű vízsszűrő tulajdonságokkal bír, ezért a Fővárosi Vízművek csápos kutakat telepített a falu közvetlen határába.

A falu lakói a terület földrajzi adottságának megfelelően elsősorban mezőgazdasággal foglalkoznak. Ez tükröződik abban, hogy a községtől délre eső területeket erdők, az északi részeket pedig szőlők és gyümölcsösök borítják.
A község elzártságát a dunai révek ellensúlyozzák. A településen négy révátkelő biztosítja a folyamon történő átkelést: a szentendrei, a leányfalui (határcsárdai), valamint az Alsógödön és Dunakeszin lévő.
A faluban óvoda, általános- és zeneiskola, orvosi és fogorvosi rendelő, posta és takarékszövetkezet működik. A község könyvtárát 1975-ben hozták létre. Könyvállománya kielégíti az iskolások és a lakosság igényeit. A lakosok és a turisták ellátásáról a boltok folyamatosan gondoskodnak.


Horány

Szigetmonostor üdülőterülete Horány, amellyel napjainkra szinte teljesen összeépült. Horány méretei meghaladják már Szigetmonostorét.
Az 1700-as években a Horányi-családnak voltak itt birtokai. XIX. században a család jeles tagjának, Horányi Gábornak, Pest megye alispánjának lett a tulajdona. Róla nevezték el az üdülőterületet Horánynak, valamint a Horányi csárda, a Horány-Dunakeszi révátkelés és a Horány Gyöngye turistaszálló, fogadó és kemping viseli ezt a nevet.
Déli részén található a hajóállomás és a yachtkikötő.
Az ittlévő Duna-ág és a Horánnyal szemben húzódó Szürkő-sziget ideális hely a folyami strandolásra, és a csónakázásra is igen alkalmas.

Szigetmonostor Horánnyal együtt a Duna-Ipoly Nemzeti Park területének része. Védett növénye az árvalányhaj.