Csobánka
Csobánka a főváros közeli környékének egyik bájos fekvésű faluja. A Csúcs-hegy (357 m) és a fehér mészkősziklás Oszoly-tető nyugati oldalán, a Dera-patak partján elterülő község a Pilis hegység tájképileg bizonyára legvonzóbb pontja. Már a Pomáz felől bevezető völgy látványa - ahogy jobbra tekintve a Visegrádi hegység, balra a Pilisi hegyek között visz az utunk - is élményszerű.
Az Árpád-kori alapítású falu, akkori nevén: Borony, nem volt jelentős események színhelye. Nevét, egyes kutatók szerint, az Aba nemzetség egyik oldalágáról kaphatta. Az ősi Hunt-Pázmány nemzetség itteni birtokai a pilisi ciszterek tulajdonába kerültek, s ezeken a földeken éppen úgy, mint a szomszédos Pomázon, a szőlőkultúra virágzott századokon át. Borony a török hódoltság korában teljesen elpusztult (hiszen éppen a királyi Magyarország és a török Budai Vilájet határvonalán feküdt), de a délről III. Arszenije Csarnojevics pátriárka vezetésével 1690 után Koszovó területéről, Peć (akkori nevén: Ipek) város környékéről idevándorolt szerb családok a mai ófalut újra benépesítették és új nevet is adtak neki: a községet ettől az időtől kezdve Csobánka (szerbül: Čobanac) néven említik a történeti források. A helységnév jelentése: pásztor(lányka). Mária Terézia és II. József császárok telepítési politikája nyomán a szerb lakosság mellett svábok, majd a XIX-XX. század fordulóján szlovákok gazdagították a falu nemzetiségi palettáját. A magyar ajkú lakosság Csobánkán csak meglehetősen későn telepedett meg újra: még a XX. század '10-es '20-as éveiben is gyakran előfordult, hogy a falusi legényeket, leányokat elküdték a közeli magyar ajkú falvakba magyarul tanulni. A szerbek nagy része 1918 , Jugoszlávia létrejötte hazaköltözött ősei földjére. A csobánkai svábok súlyos traumaként élték meg azt, hogy éppen az egyik legnagyobb nemzeti ünnepen, 1946 március 15-én kezdődött el a kitelepítésük. Elüldözésük máig ható, mély sebet ütött a faluközösségen. Az elüldözött svábok a Majna menti Wertheimben leltek új otthonra, s mára már az ottani társadalomba jól beleilleszkedve, sokszor a második, harmadik generáció tagjaiként, újra keresik - és meg is találják - a kapcsolatot a valamikori hazát jelentő Csobánkával. A Wertheim és Szentendre közötti testvérvárosi kapcsolatnak, ehhez csatlakozva, Csobánka is része.
A község lakossága jelenleg mintegy 2,600 fő. Az utóbbi évtized nagy változása nyomán a falu közepén elterülő egykori kenderföldet, a Hanflandot (szerb nevén a Konopljét) többnyire Budapestről kitelepülő középosztálybeliek népesítették be. Az új negyed, mintegy 120 újonnan épült családi házával, lassan szervesen betagozódik a község testébe.
A Dera-patak partján elterülő Margit-liget a századforduló környékén új korszakot nyitott Csobánka fejlődésében. A patakvölgy legszebb szakaszán Martin Sándor orvos 1897-98-ban épített szanatóriumot, s a környéket elhunyt feleségéről nevezte el Margit-ligetnek. 1909-ben Wettenstein József, a tüdővész elleni szérum feltalálója vette meg és tüdőszanatóriummá alakította. 1917-től hadiárvaházként működött, melyben a szolgálatot a katolikus egyház missziós nővérei látták el. 1950 óta a legutóbbi időkig a Gyógypedagógiai Intézet otthonaként szolgált. Az ingatlan jelenleg a Missziós Nővérek tulajdona; tépítése és működésének beindítása hamarosan megkezdődik.
Margit-liget szomszédságában már a század elején kiépült a Szent Hubertus-nyaralótelep. Az itt élő művészek és építészek ingyenes munkával járultak hozzá a telep csinosításához.1905-ben emelték a domb csúcsán álló neogótikus Hubertus-kápolnát. A kápolna a II. világháborúban tönkrement, de 1972-ben újjáépítették. Berda Józsefet, az élet apró örömeinek költőjét is megragadta e táj igézete. Csobánka című versének néhány sora díszíti azt az emléktáblát, amelyet a község lakosai és nyaraló-tulajdonosai a költő emlékére az Oszoly-hegy oldalában állítottak. Az emléktábla alatti teraszos hegyoldalt, mely a falut körülölelő természetvédelmi terület része, a Pilisi Parkerdő gondozója turistapihenőnek építette ki. Az Oszoly kedvelt gyakorlóhelye a faluban "pókembereknek" nevezett sziklamászóknak.
Itt született 1843-ban Pivár Ignác, a süketnémák váci, később a Vakok Budapesti Országos Intézetének alapítója és első igazgatója: emlékét a katolikus templom falán szerény emléktábla őrzi.
A községben található jelesebb épületek: görögkeleti szerb templom provinciális barokk épülete (1790-es évek), a katolikusok eklektikus stílusban épített temploma és a Hosszú-hegy délkeketi oldalában, a Szentkút nevű forrás mellett 1844-ben emelt - azóta újjáépített - búcsújáró erdei templom. A hajdani Borony középkori temploma maradványainak feltárása 1972-ben kezdődött, a községtől mintegy 2 km-re dél-nyugatra, a Pilisvörösvár felé vezető út mentén.
A községet körülölelő erdőkön vezet keresztül az Országos Kék Túra útvonala, de a gyalogos túristákon kívül ma már egyre gyakrabban lehet a faluban kerékpáros és lovas kirándulókkal is találkozni.
Település ismertetők:
|