Páty település nevét IV. (Kun) László király 1286. május 12-én ( virágvasárnapot követő ötödik vasárnap) kelt adománylevele említi elsőként, Paagh formában. Az oklevél a falu első krónikása, Molnár Jenő tanító úr levéltári kutatásai alapján vált ismertté. Az emberi élet nyomai azonban e területen jóval korábbra vezetnek.

A 2004-es régészeti ásatások során a mai Páty külterületén, a Füzes-patak keleti oldalán, a Hegyi-dűlőben a régészek már egy középső bronzkori (Kr. e. 3. ée.–Kr. e. 1. sz.) urnatemetőre (Verdung) bukkantak, amely a Vatya kultúrához köthető. A temető urnáit fedőtállal takarták, a szájukba követ vagy belső tálat helyeztek, a hamvakat az urna aljában találták meg, mellékletként főleg kis füles bögrék kerültek elő, a fémtárgyak közül főként bronz félhold alakú csüngők, hajkarikák, tűzők. A késő vaskorban (Kr. e. 1. sz.–Kr. u. 1. sz.) a kelta eraviszkuszok, akik elsőként használtak fémpénzt a Kárpát-medence népei közül, éltek Pest megyében. Mivel békés körülmények között foglalták el a rómaiak ezt a területet, így a helyükön maradtak. Pátyon, a Malom-dűlőben tártak föl földbe mélyített kemencés és mély gödörházakat, nagy tárolóvermeket, helyben gyártott, korongolt, szürke kerámiákat. A római korban határprovincia volt a Duna jobb partja, és az utak mellett kőépületekből álló falvak létesültek, a Füzes-patak mentén kb. 2 km hosszan húzódott a település, az ún. vicus. A római kori temetőt az M1-es autópálya két oldalán tárták föl, annak ÉNY-i szélén pedig hunkori sírcsoportra bukkantak.
A 4–5. sz. fordulóján egy kisebb gót és alán népcsoport telepedett meg itt. Később avar sírokat és Árpád-kori gödröket ástak a házakba. Az 1997-es ásatások során, ugyancsak a Malom-dűlőben, találtak egy nagy kiterjedésű honfoglalás kori sírcsoportot is.