1. A magyar állam bölcsője
2. A magyar állam virágkora és hanyatlása
3. A barokk
4. A polgári Magyarország születése

A polgári Magyarország születése

Vác

A város nagyléptékű fejlődése Migazzi püspök korát követően lelassult. Országos jelentőségű esemény volt a város életében, amikor Cházár András, a Gömör megyei, jólészi nemesi származású ügyvéd kezdeményezésére, a bécsi siketnéma intézet mintájára Vácott hozták létre az ország első, s további ötven évig egyedüli ilyen jellegű intézményét. A városházzal szemben, a régi püspöki palota épületében 1802-ben nyitotta meg kapuit a Siketnéma Intézet.

A XIX. század első fele forradalmi újításokat hozott a közlekedésben, ami elsők között kapcsolta be a régiót az ország és Európa vérkeringésébe. 1835-ben megindult a Dunán a gőzhajózás. Ez Vác számára is jelentős szerepet hozott: a város kikötőjében találkozott a Pozsonyból jövő Pannonia és a Pestről indított Zrínyi gőzhajó. Az ország első vasútvonala is Pest és Vác között épült meg. 1846.
július 15-én délután négy óra után futott be a váci pályudvarra a két gőzmozdony, a Buda és a Pest által vontatott szerelvény. A vonat 250 utasa között volt a korszak számos ismert személyisége, többek között Kossuth Lajos és Széchenyi István is. Később gyakran utazott a vonaton a kor nagy költője, Petőfi Sándor is, akinek szülei ekkoriban Vácott laktak.

A XIX. századi Vácot, a korszak többi városához hasonlóan, a fokozatos nyelvi és az ezt követő nemzeti egységesedés jellemezte, ennek kimagasló példája volt, amikor a város az 1847. évi pozsonyi országgyűlésre az ellenzéki Kossuth Lajost választotta követéül.
Az ország polgári átalakításáért kitört 1848-as forradalom és az azt követő szabadságharc eseményei a Dunakanyart sem kerülték el. A legjelentősebb események Vácott történtek. A tavaszi hadjárat során 1849. április 10-én Vácnál vívott ütközet a szabadságharc egyik legdicsőségesebb ütközete volt. A Görgey tábornok vezetése alatt álló magyar csapatok a mai Sződ felől folyamatosan visszaszorították az osztrákokat a Hétkápolna irányába, majd a Gombás-patak hídját Damjanich vörössipkásainak ismételt rohamaival sikerült elfoglalniuk, Földváry Károly alezredes vezetésével. Az áttörés helyét ma Diadal térnek, a szomszédos teret pedig Földváry térnek hívják.

A második váci csata már a szabadságharc és a város történetének kevésbé fényes napjai közé tartozik. 1849. július 14-15-én a Pest felé áttörni igyekvő, az osztrákok megsegítésére érkező orosz sereg csapott össze a Komárom felől visszavonuló magyar csapatokkal. A város előtt, majd a városban folyó véres utcai harcokban igyekeztek Görgey csapatai feltartóztatni az ellenséget, ami időlegesen sikerült is, majd a város feladásával a magyar csapatok visszavonultak Balassagyarmat irányába. A magyar csapatok oldalán beavatkozó lakosság megbüntetésére, a honvédsereg elvonulása után magára maradt városban az orosz főparancsnok, Paszkievics herceg szabad rablást engedélyezett.
A szabadságharc bukását követő elnyomás jellemző építkezése a térségben a Vácon még Mária Terézia által alapított nemesifjak akadémiájának, a későbbi katonai akadémiának fegyházzá történt átalakítása 1855-ben.

Zebegény, Nagymaros

A közlekedés és a vasút fejlesztése a politikai elnyomás alatt sem szűnt meg. Ennek az emléke a ma is látható zebegényi hétnyílású vasúti völgyhíd, az úgynevezett Héthíd, amelyet 1851-ben a Dunakanyaron keresztül Pozsony felé haladó vasúti fővonal építésekor olasz szakemberek emeltek. A híd kiemelkedő eredménye a magyar vasúttörténetnek.
1867 után, a kiegyezést követően a beáramló tőke, a kiteljesedő közlekedési lehetőségek és az Osztrák-Magyar Monarchia kínálta óriási piac a térségben is gazdasági fellendülést eredményezett. A nagymarosi híres kofahajók messze piacokra eljuttatták a vidék gyümölcseit: Bécsig felúsztatták a Dunán, a vasút elvitte Prágába, de a határokon túlra, Berlinbe is eljutott a marosi szőlő és málna.

Vác

A Monarchia piaca mellett Szerbiában és Törökországban is értékesítették, a királyi udvari szállítói címet elnyerő, 1853-ban alapított, Vácott működő Reitter Kocsigyár termékeit is. A hintók, postakocsik, betegápoló kocsik igen keresettek voltak a maguk korában. A századfordulón 150-160 embert foglalkoztató gyár évente 350-400 jármű előállítására volt képes. A valamikori gyár épülete a mai Tragor Ignác múzeum kiállítóhelye a Káptalan utca 16. szám alatt.
1889-ben alapították és igen jelentős üzemmé fejlődött a váci Első Magyar Szövő- és Kötőgyár is, amely harisnyát, ingeket, trikókat, alsóneműt, kesztyűt gyártott. A 400 munkást alkalmazó modern gyár termékei a Monarchián túl Angliába és Kisázsiába is eljutottak. Jogutódja a Galcsek utcában ma is működik.

Esztergom

Az érseki város harmadik virágkorát a múlt században élte, adakozó, európai műveltségű főpapjai jóvoltából.
A török támadás elől Pozsonyba, majd Nagyszombatba települt magyar egyházi vezetés a XVIII. század közepén is megkísérelt visszaköltözni a városba, de anyagiak és kellő támogatás hiányában ez nem járt sikerrel. Egy új egyházi központ kiépítésének szükségessége azonban már akkor is felmerült.

Az első érsek, aki vette a bátorságot a hazatérésre, Rudnay Sándor volt, és ez a bátorság rögtön látványos eredményt hozott. Rudnay Esztergomba nemzeti zsinatot hívott össze, ezzel tudatosította a klérusban, hogy az érseki város visszanyerte rangját, majd 1821-ben hozzákezdett Paul Kühnel osztrák építész grandiózus terveinek megvalósításához. Az érsek tudta, hogy az óriási építkezés eredményét, a rómaival vetekedő egyházi központot földi életében már nem láthatja, ezért a déli városrészben egy kisebb "bazilikát" is építtetett, s a Szent Anna templomot sikerült is 1831-ben, az őt is elragadó kolerajárvány előtt felszentelnie.

A bazilika és a hozzá kapcsolódó együttes felépítésén kívül is sokat tettek érsekeink a város fejlődéséért. Prímási tulajdonban kezdte meg működését az esztergomi téglagyár, egy gőzfűrészüzem és a gépgyár. Kopácsy József a város fejlődését előmozdító Esztergomi Takarékpénztár Rt. részvényese volt, hajóhidat építtetett a Dunán, tanítóképzőt létesített. Scitovszky János alapította az érseki könyvtárat. Az ő idején, 1856-ban, fényes külsőségek között szentelték fel a bazilikát. Végleges formájában csak 1869-re készült el, Simor János ekkor helyezte el a zárókövet. Ő alapította a mai Keresztény Múzeum elődjét az újonnan épített érseki palotában, a Simor Könyvtárat (megnyitva a közönség számára is az egyházi gyűjteményt), a Prímási Levéltárat, a Simor Kórházat, és módszeresen vásárolta vissza az Esztergomhoz kötődő egyházművészeti relikviákat, az anyagnak pedig állandó elhelyezést biztosított, lerakva ezzel a mai kincstár alapjait is.
A századfordulón Vaszary Kolos tetőzte be elődei munkáját. Jelentős része volt az esztergom-párkányi végleges Duna-híd, a Mária Valéria híd és a budapest-esztergomi vasútvonal megszületésében. 50.000 forintos alapítványával pedig létrehozta a máig működő városi kórházat. Ideiglenes katonai kórháza már korábban is volt a városnak, a nagysallói és kéméndi csaták magyar és osztrák sebesültjeit a helyi honvédkórházban ápolták 1849-ben. Végleges és teljes körű megoldást a fejlődő város egészségügyi szükségleteire azonban csak a Vaszary kórház nyújtott. (A Simor Kórház papi otthon volt.)

Ezt a lendületet törte meg aztán az első világháború, majd az azt követő trianoni békeszerződés, mely természetes vonzáskörzetétől fosztotta meg a várost, és ezzel évszázados vegetációra kárhoztatta.