A település festői környezetben fekszik a Börzsöny lábánál, a Szentendrei-szigettel és a visegrádi Várheggyel álellenben. Kismarost Verőcétől mindössze egy néhány száz méteres beépítetlen Duna-part választja el. Megközelíthető a 12-es főúton, valamint vasúton. Lakossága: 2093 fő, belterülete: 475 ha, külterülete: 715 ha.

Kismaros rövid története
Földrajzi helyzete, adottságai:
Festői környezetben fekszik a falu, a Dunakanyar közepén, a Börzsöny lábainál, a Szentendrei-szigettel és a Visegrádi vár-heggyel átellenben. A lakosság a Duna árterületén kívül sík vidékre települt. A vulkánikus eredetű Börzsöny-hegységnek és környezetének talajszerkezete optimális lehetőséget biztosít a földműveléshez.

Kismaros előtörténete:
1972-ben a Duna medréből kerültek napvilágra azok a római gladiátorkardok, népvándorlás- és keresztes hadjáratok idejéből származó fegyverek, szerszámok, melyek ma a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonát képezik. Ezek a tárgyak is bizonyítják, hogy Kismaros területe már abban az időben is alkalmas volt emberi letelepedésre. Ugyanakkor a tulajdonosi öntudatot erősítette mindenkor az a körülmény, hogy a betelepülés időszakában a terület lakatlan volt.

A lakosság eredete:
A XVIII. századi Németországban egy viszonylagos túlnépesedés jellemző, míg Magyarországon a törökdúlás és a Rákóczi-szabadságharc következtében nagyarányú elnéptelenedés volt tapasztalható. Ez a magyarázata annak a telepítési tervnek, melynek kidolgozásával Kollonich esztergomi érseket bízta meg az akkori uralkodó, III. Károly, majd Mária Terézia. Josef Moser történész szerint Frankhonból, ezenkívül Meinz, Freiburg, Stuttgart, Karlsruhe és Köln városok környékéről indultak útnak a Dunakanyar lakói 1729 és 1732 között. Míves Ottó, kismarosi tanár kutatásai szerint Ulm városában szálltak tutajra, mely elindult velük új hazájuk felé.

Letelepedés, faluközösség:
A község neve az 1781-ben nyomtatott 'Vályi'-féle térképen szerepel először. A Kismaros elnevezést valószínűleg a szomszédos 'Maros'-tól kölcsönözhette, mely nevét ekkor változtathatta Nagymarosra. (A név latin eredetű "Mures"-t azaz vízparti települést, erősséget jelent) A letelepedettek földet és 6 évi adómentességet kaptak. Az első házak vályogból készültek, szalmatetővel, és szoba-kamrából álltak. A község 750 hektár területet kapott 24 hold földdel. Ez kb. 25-30 családnak adott megélhetést olyan színvonalon, hogy az itt élők érdemesnek látták maguk után hívni az otthonmaradt rokonokat is. A második áramlás 1769. és 1771 között tetőzött.

Az 1700-as évek vége:
Ekkor már 200-250 főnyi a település lakóinak száma. Kialakult a szalag-telkes kétsoros főutca, majd a földművelő-szőlőtermelő foglalkozást jelző 'PINCESOR'. A homloktornyos, egyhajós templom a falu népének anyagi és fizikai összefogásával 1827-re épült fel. Ezzel kifejezésre juttatták letelepedésük véglegességét és önállóságukat is. A népesség alakulása, illetve összetétele szempontjából fontos tény, hogy az ideérkezők sokáig zárt etnikumot alkottak, nem keveredtek senkivel. A XX. század elejéig őrizték német anyanyelvüket, szokásaikat és nem utolsó sorban katolikus vallásukat, hitüket, mely a falu erkölcsi életének is meghatározója volt.

Az 1800-as évek:
A falu szinte teljes mértékben önellátó volt. Kialakult egy szűk iparos réteg, mely elsősorban a falu igényeit elégítette ki (kőműves, ács, asztalos stb.), de a meghatározó tevékenység a szőlő- és gyümölcstermelés, illetve a saját szükségletet kielégítő állattartás. A század végére a gazdák már Bécs városába vitték a szépen csomagolt szőlőt, barackot. Ez rangot és anyagi gyarapodást jelentett a falu lakosságának. A békés fejlődést az I. világháború kirobbanása akadályozta meg. Tizennyolc kismarosi férfi halt meg a harctereken, a megözvegyültek és árvák sorsa pedig az átlagosnál is elviselhetetlenebbé vált.(ekkor vált jellemzővé a 'Pesti'-ek nyaraltatása).

Az 1920-as évek:
Egyre többen 'ingáznak' (naponta Budapestre utaznak dolgozni). Megszaporodik az ipari-munkás létszám és ezzel egyidőben gyarapodnak a vegyes házasságok is. Az anyanyelv rendszeres használata ettől kezdve egyre szűkebb területre szorul. A hivatalos elvárások, az úgynevezett 'hűség mozgalom' és a magyarsággal való azonosulás következtében a 40-es években Kismaroson is megkezdődött a nevek magyarítása. A háború előtti népszámláláskor németnemzetiségűnek senki sem vallotta magát, német anyanyelvűnek pedig tizenhárman mondták magukat, mégis 1945. január 2-án 80 főt hurcoltak ki az akkori Szovjetunióba, ahonnan 31 már soha nem tért vissza. A mélységes igazságtalanság, lelki megrázkódtatás és megfélemlítés következtében a falubéliek végképp felhagytak az öröklött nyelv használatával (a falumúzeumban meghallgathatók egy lelkes csoport gyűjtése, imákat, énekeket, szokásokat rögzítettek magnetofonra).

A II. világháború utáni időszak:
A II. világháborút a 'csendes befeléfordulás' követte, ugyanakkor a falu népére jellemző szorgalmas munka tovább folyt. A földművelés ugyan háttérbe szorult, (a nők java része is 'ingázóvá' vált), de a 'második gazdaságban' virágzik a málnatermesztés. Hosszú évekre ez a tevékenység biztosítja a falu viszonylagos jólétét.

1976.
Ebben az évben megszűnt Kismaros önálló közigazgatása. A szomszédos településekkel együtt (Kóspallag, Szokolya), Verőce igazgatása alá csatolták.

1990.
Kismaros ismét visszakapta önálló közigazgatását, Kóspallaggal körjegyzőséget alkotott, mely 1997-ben megszűnt. Azóta a Polgármesteri Hivatal tevékenysége csak Kismaros területére vonatkozik. A község óriási fejlődésnek indult. 1992-ben elkészült a sportcsarnok a hozzá tartozó öltözővel, 1996 decemberében átadták, a környező községeket megelőzve, a vezeték nélküli telefon hálózatot. 1997 nyarán befejezték a községben a gázvezeték kiépítését, felavatták a MÁV új rendszerű gyalogos-felüljáróját. 1997 végén elkezdődött a község szennyvízcsatorna hálózatának építése, egyidejűleg a Duna parton, a községen áthaladó kerékpárút is kiépült.

Földrajzi helyzete, adottságai:

Kismaros község Pest megye északi részén, a Dunakanyarban, a Börzsöny hegység déli vulkanikus eredetu, gyengén hullámos lejtőjén, a Duna bal partján, a Morgó patak völgyében, országút mentén fekvő település, amely a váci agglomerációhoz tartozik. A medence lajtamészkővel, kemény andezitkaviccsal, dácittal és vulkanikus törmelékkel fedett, melyre agyagos, tengeri homokköves üledék telepedett. Az ősmátra flórája már alig figyelhető meg, az alacsonyabb helyeken kiirtották az erdőket, sőt, a helyükön kialakított szántók és szőlők helyén egyre több hétvégi ház épül. A magasabb helyeken a kocsánytalan tölgy, a bükk és gyertyán az uralkodó, de megtalálható a szil, a juhar és a kőris is. A gazdag aljnövényzetet a galagonya, a kökény, a szeder, a fagyal, a som, a fekete hunyor, a kankalin, stb. képviselik. Az erdőkben honos a vaddisznó, az őz, a szarvas, a vadmacska, a fácán, a fürj, a kakukk, a sas és egyéb kisebb állatok. A hegyvidéki éghajlat itt már kevésbé érvényesül, a csapadék éves mennyisége 600-700 mm.

A lakóházak száma több mint 550. Az 1968-ban elkészült a vezetékes vízhálózat, és azóta az ingatlanok közel 100%-át bekötötték az ivóvíz-hálózatba. 1997-ben elkészült a vezetékes gázhálózat, és jelenleg befejezés előtt áll a csatornahálózat építése. A falu belterületén a telefonellátottság közel 100 %-os. A hulladékszállítást a váci Ottó Kft. végzi. A falu rendezett, az utak túlnyomó többsége szilárd burkolattal rendelkezik. A falu köz- és vasúton egyaránt megközelíthető. Révhajó közlekedik Kismaros és a Szentendrei-sziget (Kisoroszi) között.

Településtörténet:
Községünk területén települést először a XVIII. század első felében a Németországból érkező bevándorlók alapítottak, akik elsősorban Mosel és Rajna közötti Rhein tartomány, Pfalz és Elzász-Lotharingia vidékéről érkeztek a Dunán az un. Ulm-i skatulyákon (fából készített tutajokon) az 1720-as évek végé-től kezdődően.
Az 1800-as évek elején a település lakóinak száma már 200-250 fő. Először a szalagtelkes, kétsoros főutca, majd a pince-sor alakult ki. 1827-re épült fel a falu temploma. A zárt etni-kumú lakosság a XX. század elejéig teljesen, 1945-ig részben megőrizte német anyanyelvét, szokásait és katolikus vallását. Az iskolai tanítás két nyelven folyt, magyarul és németül.
Jelentős volt a csemegeszőlő termesztése, amelyet bel- és külföldön (Bécsben) egyaránt értékesítettek. 1888-1889-ben azonban a filoxéra nagyrészt kipusztította a szőlőket.
1859-ben megnyílt a Vác-Párkánynánai vasút. Csökkent az etnikai zárkózottság, és a falu mezőgazdasági jellege is. Nőtt a városok ipari üzemeiben dolgozók és a felsőbb iskoláiban tanuló fiatalok száma.
Az 1893-ban megépült iparvasút 1954-től személyeket is szállít. A kisvasút jelenleg turisztikai célokat szolgál Kismaros és Királyrét között, ahonnan több turistaútvonal indul a Bör-zsönybe.
1945 januárjában 85 főt vittek ki a Szovjetunióba "málenkij robotra", akik közül 11-en soha nem térhettek haza. Német nemzetiségük miatt azonban senkit sem telepítettek ki más országba a községből.
1966-ban Kismaroshoz csatolták Börzsönyliget üdülőterületet. 1974 végén egyesítették Kismaros és (Nóg-rád)Verőce községeket Verőcemaros néven, amely 1990. január 1-jétől szűnt meg.
1993-ban testvérkapcsolat létesült az erdélyi Zetelakával és 2003-ban a német Wallhausennel. A Szuttai-dűlőben találjuk a Ciszterci Nővérek Boldogasszony Háza monostort (1993-tól apátság). 1991-től a Boldog-asszony Háza Alapítvány Egészségügyi Szolgáltatása (orvosi rendelés, fizikoterápia, gyógytorna) nagyszámú beteg gyógyulását szolgálja (2006-tól már az új egészségügyi szolgáltató központjukban).
1990-ben 8 osztályosra bővült a község általános iskolája. 1992-ben falumúzeum létesült a sváb hagyományok őrzése érdekében, és az új sportcsarnok is átadásra került. 1996-ban újra megalakult az önkéntes tűzoltó egyesület, továbbá 2000-ben teleház is létesült. 1997-ben elkészült a vezetékes gázhálózat, majd 2003-ban a csatornahálózat is. A falu szilárd burkolatú útjai 90 %-ban felújításra kerültek az utóbbi években. 2006-ban megalakult a német kisebbségi önkormányzat, és az óvodában is ápolják a német nemzetiségi ha-gyományokat. A falu régi, rosszállapotú kultúrháza helyén 2006-ban új, színházteremmel és könyvtárral is rendelkező kultúrház épült.
A faluban 1990 óta 20-nál több civilszervezet és csoport alakult, tevékenykedik.

Szálláshelyek, vendéglátás

Várostérkép a térképcentrum oldalán

Feliratkeresés a térképcentrum oldalán

A településhez kapcsolódó túraútvonalak és virtuális túrák