Életünk során állandó küzdelemben állunk a ránk háruló mindennapi megterhelésekkel. Az élet lényege ugyanakkor a változás, ami pedig elképzelhetetlen némi stressz megélése nélkül, hiszen a változáshoz ki szükséges mozdulnunk a megszokott rutinból. Erőssége a változás mértékétől függ, vagyis a stressz úgy is felfogható, mint a fejlődést stimuláló változás és kénytelenek is vagyunk együtt élni vele.

Azonban felmerül a kérdés hogyan minimalizálhatjuk azokat a körülményeket, amelyek közt a stressz megbetegít? Valamint hogyan teremthetjük meg azokat a feltételeket, amelyek közt a stressz fejlődésünket szolgálja? Ehhez elsősorban a fejlődést gátló tudattalanból eredő elhárító mechanizmusokat - vagyis amikor nem vagyunk tudatában cselekedeteink, reakcióink okának és a változást elősegíthető folyamatokat szőnyeg alá söpörjük különböző formákban - szükséges felismerni, majd megszüntetni.

A pszichoanalitikus felfogás szerint a megküzdés és az elhárítás között az a különbség, hogy a megküzdés tudatos harc, szembeszállás egy külső lelki veszéllyel, az elhárító mechanizmusok pedig tudattalanul működnek.

Anna és Sigmund Freud értelmezése szerint az ego akkor kényszerül elhárító manőverek alkalmazására, ha ennek a feladatnak képtelen eleget tenni. Az ego a személyiség középső része, amely egyensúlyt teremt a tudatalatti késztetések az ösztön én (id) és a gyermekkori autoriter szülőképet reprezentáló, vagyis a büntető és tiltó felettes- én (szuperego) részei között. Az ego áll legközelebb ahhoz, amit az ember saját szelf-jeként, vagyis tudatos önmagaként él át. Az elhárító mechanizmusok 'használata' Anna Freud szerint tehát valójában a megküzdés kudarcának következménye. A megküzdés tudatos és egészséges, az elhárítás pedig nem tudatos és inkább patológiás, vagyis forrása lehet az egyén lelki megbetegedésének, amely később testi problémákat is okozhat. Ezen okból is fontos ezeket felismerni és kezelni.

A védekező mechanizmusok olyan tudattalan stratégiák, amelyek a fájdalmas érzésektől való védekezést szolgálják.

Típusai:
1. Az elfojtás, amikor az elfogadhatatlan impulzusok tudattalanná alakulnak.
2. A projekció a nem kívánt gondolatok/ késztetések másoknak tulajdonítása. Vagyis másnak tulajdonítja, szó szerint rávetíti az önmagában nem kívánt elemeket.
3. A reakcióképzés a saját késztetések tagadása, ellentettjének állítása. Pl.: aki kifejezetten sokat emleget valamit, amit nem tart helyesnek, feltehetőleg pont arra vágyik.
4. A tagadás az észlelt vagy elkövetett dolgok tudomásul nem vétele, meg nem történté tevése.
5. Az áthelyezés egy bizonyos érzelem egyik késztetésről másikra való áthelyezése. Pl. háziállatok túlkényeztetése - ezzel nem azt sugallom, hogy szükségtelen a kényeztetésük -, pedig valójában gyermekre vágyik.
6. Az izoláció az érzelem gondolatról történő lehasadása, vagyis egy bizonyos dologról hidegen érzelem nélkül képes beszélni, elmélkedni. Bizonyos hivatásoknál mindez szükséges is pl: menőorvos, helyszínelő stb… aki minden nap traumatikus elemekkel szembesülhet.
7. Az elnyomás tudatos elhatározás egy bizonyos késztetés elkerülésére.
8. A szublimáció egy bizonyos késztetés társadalmilag megengedett módon történő kielégítése átformált módon. Miért választja valaki hivatásául, hogy boncmester vagy börtönőr legyen? Inkább a társadalmilag elfogadott oldalon élje ki a benne rejlő elemeket másnak nem ártó módon.
9. A regresszió visszatérés egy korábbi, akár gyermekkori működési szintre. Mert ez megnyugvást hoz számára.
10. Az acting out erős tudattalan vágy közvetlen cselekvésbe fordítása. Amikor a ki nem élhetett vágyak benső feszültségként törnek a felszínre.
11. Az intellektualizáció egy fenyegető impulzus elkülönítése érzelmi környezetétől, valamint racionális keretek közé helyezése. Megmagyarázza saját magának, hogy az a bizonyos dolog miért jó számára.

Jártak már úgy, hogy egy vita után a másik fél nem is emlékezett az elhangzottakra? Mivel feltehetőleg túl traumatikus volt számára mindez, így tudatalattijába szorította, meg nem történtté tette. Ez valóban létezik. Azonban fontos megjegyezni, hogy nem a tudatos ’füllentésekről’ beszélek, sem az esetlegesen tudatmódosító szer - alkohol, drogok - alkalmazásából adódó nem emlékezésre, hanem aki valóban az elhárító mechanizmus ’alkalmazásával’ kerül ebbe az állapotba. Egy ilyen eset megtörténtekor gondolkodtam el azon, hogy vajon én szoktam-e így reagálni? Önök szoktak valamely elhárító mechanizmus típusával élni?

Konfliktusok esetén kezdjék elemezni saját reakcióikat is! Fontolják meg társuk meglátásait, mert olyan dolgokat látnak meg bennünk, amit önmagunkon képtelenek vagyunk észrevenni. Tisztában vagyok azzal, hogy ez nehéz főleg, mivel társuktól lehetetlen érzelemmentesen szemlélni egy-egy kritikát, meglátást. Ezért javaslom a csoportos foglalkozásokat - csoport terápiát, pszicho drámát -, ahol objektíven állnak mindenkihez és így hatékonyabb önismereti folyamaton mehetnek keresztül. Ilyen változások eléréséhez nem elegendő önmaguk kontroll nélküli megfigyelése, csoportban viszont érzékelhetően nagyobb sikerek érhetők el.

Várom e vagy más témával kapcsolatos kérdéseiket!


Gerecze Réka Fanni
Pszichológus

Felhasznált és ajánlott irodalom:
- P. Fonagy, M. Target (2006): Pszichoanalitikus elméletek a fejlődési pszichopatológia tükrében, Gondolat Kiadó, Budapest.

- Oláh, A. (2004): Megküzdés és pszichológiai immunkompetencia, Habilitációs dolgozat, Budapest.