Mindenki képes rá, avagy csupán kiváltságosok 'tulajdona'? Amennyiben valaki képes szeretni vajon ugyanúgy elfogadni is képes - e azt? Amennyiben szeretni művészet, akkor tudást és erőfeszítést igényel, avagy meglehet, hogy csupán egy kellemes érzés, amit a vaksors által lehet megtapasztalni, olyasmi, amit az ember, ha szerencsés átélhet?

A szeretet lényegét a legtöbb ember abban látja, hogy őt szeretik, és nem abban, hogy ő maga szeret, vagyis hogy képes a szeretet adására. Kultúránkban szeretetreméltóságon a legtöbb ember azt a keveréket érti, hogy valaki népszerű és van szexepilje. E mögött a beállítottság mögött, hogy szeretni tanulás nélkül is tud mindenki, másodjára az az előfeltevés rejlik, hogy a szeretet tárgy és nem képesség kérdése. Az emberek azt hiszik, hogy szeretni egyszerű; csak a megfelelő tárgyat nehéz megtalálni a szeretetünkhöz vagy a szerettetésünkhöz. Ennek a beállítottságnak különféle okai vannak, melyek mindegyike a modern társadalom fejlődésében gyökerezik. Az egyik ok az a nagy változás, amely a huszadik században a "szeretet tárgyának" kiválasztása tekintetében végbement. A viktoriánus korban, akárcsak sok hagyományos kultúrában a szerelem jobbára nem spontán személyes élmény volt, amely aztán idővel házassághoz vezetett. Ellenkezőleg, a házasság egyezmény volt - akár az érdekelt családok hozták létre, akár házasságközvetítő, akár pedig közvetlenül a házasulandó felek; társadalmi meggondolások alapján kötötték, a szerelemről meg feltételezték, hogy majd csak megjön, ha már a házasság megköttetett. A nyugati világ utóbbi néhány nemzedékében úgyszólván egyetemessé vált a romantikus szerelem fogalma. A szerelem szabadságának ez az új felfogása minden bizonnyal jócskán megnövelte a tárgy jelentőségét a funkció rovására. Szorosan összefügg ezzel a tényezővel a jelenkori kultúrának egy másik jellemző vonása. Egész kultúránk a vásárlókedven - fogyasztó társadalom -, a kölcsönösen kedvező csereüzlet eszméjén alapul. A modern embert az az izgalom teszi boldoggá, ami az üzletek kirakatai láttán újra és újra elfogja, valamint az, hogy mindent megvesz, amit csak - készpénzért vagy részletre, avagy egy alkalomra - megszerezhet. Hasonlóképpen nézi az embereket is. A férfi egy vonzó nőre, a nő pedig egy vonzó férfira pályázik. A "vonzó" rendszerint egy takaros készletet jelent a személyiségpiacon - ma már nem is a személyiség, hanem inkább csupán a külalakpiacon - az egyén számára népszerű és kelendő tulajdonságokból.

Két személy tehát akkor szeret egymásba, amikor úgy érzik, hogy megtalálták a piacon kapható legjobb tárgyat, figyelembe véve a saját csereértékük korlátait. Arra a feltevésre, hogy szeretni tanulás nélkül is tud mindenki, az a tévedés vezet, hogy összekeverjük a kezdeti eufórikus élményt, amikor beleszeretünk valakibe, a tartós szerelmi állapottal. A szeretetnek ez a fajtája azonban természeténél fogva idővel meg fog változni. A kérdés, hogy ekkor lesz - e elég motiváció, kitartás és nem utolsó sorban tudatosság, hogy elsajátítsák a szeret másfajta minőségét!

Manapság egyre több emberrel találkozom, aki 'vergődik' saját traumáitól, helytelen mintáitól motivált valóságában, és nem találja boldogságát. Az a gondolat többnyire fel sem merül, hogy lehet, hogy nem a megfelelő módon kutatják a megoldást! Illetve kutatás helyett csupán a felszínt hajszolják, hogy a szeretetnek minősített morzsák minden rövid alkalom után valamennyire életben tartsák a következő morzsáig. Azonban végül kiégnek, mivel lelke mélyén mindenki igazi szeretetre vágyik. Napjainkban nincsenek tisztában azzal, hogy valójában mi is a szeretet, és hogy nem ez a megfelelő módja annak, hogy lelkük megnyugodjon. Kultúránkban igen ritkán próbálják meg az emberek, nyilvánvaló kudarcaik ellenére, elsajátítani a szeretet művészetét. Hiába a mélységes vágy a szeretetre, szinte minden mást fontosabbnak tekintenek a szeretetnél, mint pl.: a sikert, tekintélyt, pénzt, hatalmat, amelyre szinte minden energiájuk elhasználódik. Ahhoz, hogy eljussanak a szeretet művészetéhez, pedig szinte semmit sem tesznek. Megelégszenek azzal, hogy fejüket a víz felszíne felett tartva túlélnek. Sokan feltehetőleg többnyire tudatalatti félelemből kiindulva sem engedik meg maguknak, hogy elinduljanak a szeretet tanulmányozásának útjain. Azonban ez az egyetlen út, ha bátran nekivágnak, mert a nehézségei mellett az egyén olyan mélységeket lesz képes átélni, amelyeket előtte soha nem ismert és hát valljuk be, aki már megélte az nehézségei ellenére is újra nekivág majd. Bár már kicsit óvatosabban, tudatosabban ez azonban csak javíthatja a szeretet elsajátításának menetét.

Szeretni - legfőképpen hosszútávon - művészet, éppen úgy, ahogy minőségi életet élni is művészet; ha meg akarjuk tanulni, hogyan kell szeretni, ugyanúgy kell eljárnunk, mint amikor bármely más művészetet vagy mesterséget akarunk elsajátítani. Birtokába jutni lehetséges, ami kell hozzá az kellő szenvedélyes akarás és tudatosság.



Gerecze Réka Fanni
pszichológus


Felhasznált irodalom:
- Erich Fromm (1984): A szeretet művészete, Helikon Kiadó, Budapest.