2024. május 10., péntek
A Jeszenszky Art közelebbről - K.T.I.
Megjelent: Dunakanyar Régió színes közéleti újság - 2003. 16. szám
Kitűnő művészeti csoportjaink több helyen, több szereplés alkalmával, igényes produkciókkal tudnák szórakoztatni szűkebb hazánk közönségét. Ez is eszünkbe jutott augusztus 19-én, amikor a Jeszenszky Art Center musicalgála műsorának szignálja csendült fel a nagymarosi Fő téren.
A magas fenyők alatt épült színpad, az Árpád-kori templomtorony magasán kivilágított óra, a város fölé emelkedő hegyek tömbje, a Duna, a túlparti Visegrád esti fényei, a legkitűnőbb építész terveinél is kitűnőbb színházi hatást keltettek. Ebben a környezetben csendültek fel a Kék Duna keringő hangjai, a nagyon tehetséges Konczili Edit énekművész és a tánckar előadásában. Feledhetetlen kedvességet, könnyedén szép mozgáskultúrát villantott fel egy ismert orosz néptánc modernizált változatát előadó legapróbbak kedves kis csoportja.
A musical műfajok gyöngyszemeiből énekelt az este műsorában Konczili Edit és Debrei Zsuzsanna, a Zalaegerszegi Színház primadonnája, valamint Bod Gábor és Ocsovay János, az Állami Operaház két kitűnő művésze.
Zúgott a taps, a teljesen benépesült nézőtéren és a körbeállt színpad előtt. A közönség élvezte a Macskák, a Kabaré, a West side story, a My fair Lady, az Ének az esőben című musicalek dalait, tánc jeleneteit. Annak ellenére is mindvégig kitartott a nézősereg, hogy más, korábbi rendezvényekkel ellentétben, nem voltak székek a nézőtéren.
Sokan, csak most ismerték meg a Jeszenszky produkciók sajátos műfaját, amelyet a Ki kicsoda?- lexikon 1998 évi kiadása modern dzsessztánc rendszernek nevez. Megteremtője a népi elemekre is építő, Köztársasági érdemrenddel kitüntetett, nívódíjas balettmester, Jeszenszky Endre.
A mester tanítványa, aki a táncstúdiót 1997-ben a váci Madách Imre Művelődési Központba helyeztette át Budapestről, Csermely György, a Jeszenszky Alapítvány elnöke, a Jeszenszky Art Center igazgatója és producere, moderntánc pedagógus, a névhasználat kizárólagos tulajdonosa. Ő az, aki nem együttesnek, csak tánckarnak nevezte fiatal mozgásművészeit. A váci művelődési központban ugyanis, 4-től 18 éves korig több csoportban foglalkoznak a kicsikkel és nagyokkal táncot, mozgáskultúrát, éneket, színpadi szereplést oktató szakemberek. Igényes szülők íratják be a gyermekeiket. Azok pedig, itt alakítják ki a baráti körüket is. Bárki beléphet közéjük. Mindig szeptemberben alakulnak az újabb csoportok. Legfontosabb cél a mozgás, az egészséges életmód, a személyiségfejlesztés, a helyes értékrend kialakítása. Ritka az a szülő, aki hívatásos művészt akar nevelni a gyermekéből, de azért ebbe az irányba is nyílnak utak. Például a táncművészeti főiskolára, esetleg hívatásos együttesekbe. A váci Bercsényi Erika például, az Egyesült Államokba kapott ajánlatot. A nagylányok tavaly aranyérmesek lettek. A Jeszenszky tánckar az idei kivételtől eltekintve, rendszeresen fellép a Váci Világi Vigalom alkalmával. Felléphetne még sokszor a vonzáskörzet számos településén is - gondoltam az információk hallatán, meg kint a téren, pergő ritmusú táncaikat látva.
A Nagymaroson lakó Csermely György, hazai közönségnek mutathatta be két éven belül másodszor, fiatal tanítványai és művészbarátai nagyszerű produkcióját.