Az idei Szentendrei Nyár igazi képzőművészeti kuriózumot kínál. Első ízben állít ki a festők városában, két helyszínen és a szezon nagy részét kitöltve, Schéner Mihály.
A 83 éves multikulturális művész egy személyben festő, grafikus, szobrász, író, költő, vérbeli homo ludens, a mese- és játékvilág felnőttként is gyermekszívű mágusa, védőszentje, aki nem csupán a színek és formák birodalmában mozog természetes könnyedséggel, mélyre merülő áhítattal, hanem filozofikus gondolkodóként is maradandót alkotott. Deim Pál ördögi remeklésnek nevezi barátja és művésztársa munkásságát, őt magát a magyar Erasmusnak, korunk legsziporkázóbb hazai művészének.
S ki szólhatna hitelesebben életéről, gondolatairól, művészetéről, mint ő maga. A tőle vett és ide citált csupán néhány idézet is képes megjeleníteni a nagy műveltségű, felelősen gondolkodó, tiszta szívű embert és alkotót.
Nekem a játékra mindig szükségem volt ahhoz, hogy élhessek. Már öt rendszert abszolváltam, ezek túléléséhez is játékra volt szükségem. Bizonyos mértékig minden rendszerben alkalmazkodni kell a művésznek, de a túléléshez meg kell őriznie a szellem szabadságát…ha a szabadság által játékosak vagyunk és a játékban szabadok, ha a kezünk ügyébe vesszük a szívünk szerint valót, akkor a bennünk lévő szikra fénye által boldogabbak lehetünk.
Fontosnak tartom a kapcsolódásokat az írókkal, költőkkel, különösen a meseírókkal és költőkkel, az ifjúsági színjátszó csoportokkal, táncegyüttesekkel, színészekkel, hogy az írott, játszott és táncolt formai mondanivaló találkozhassék a képző- és iparművészeti formaalkotással. A művészeteknek közös a forrása, és a feladata is, amely koronként változik. A művészetek csak úgy szólaltathatók meg a mai ember számára, ha együtt képesek kialakítani koruk stílusát
A folklórgyűjtés úgyszólván minden nép számára kimeríthetetlen kincses ládája az eljövendő korok művészetének. Az egyetemesség nem ellentétes a nép folklórkincsének sajátosságaival, ellenkezőleg, a sokszínűség inkább gazdagítja az emberiség egyetemes kultúráját.
Hatvan év után visszatekintve elmondhatom, hogy pályám nem volt diadalmenet. Alkotásaim batyui hátamat és agyabugyámat is terhelték, egy időben újból és újból feltették bírálóim a válasz nélküli kérdést, hogy a sokféléből melyik az igazi, melyik vagyok én? A sokfélével így saját gondjaim is megsokasodtak, mégis az a meggyőződésem, hogy nem szabad szimplifikálni a sokfélét. Ezúttal beismerem, bűnbánattal állapítom meg, hogy mindig magam voltam az oka annak, hogy nem feleltem meg. Fontos mérföldkövet jelentett a '83-as műcsarnoki kiállításom, a Műcsarnok összes terme rendelkezésemre állt, hogy bemutassam művészetem életfáját. A tárlatot ötvenezren tekintették meg. Az utolsó napon meglátogatta a kiállítást Aczél György is. Vállamra téve a kezét, megbocsátó tekintetét rám függesztve mondta: Jól van Schéner elvtárs, csinálja csak a kis lovacskáit, de tudja, hogy mit kellett tartanom a hátam a szovjet elvtársak előtt a maga művei miatt?
Magányosságom mellett isteni szerencsém is segített, amit immár jó sorsomnak tekintek. Mindig akadtak támogatóim, akik hittek bennem, és megerősítettek művészi törekvéseimben.
|
|
|
|