Homonyik Sándor és Zenekara Nőnapi koncert
március 9., szombat | 19:00 óra | koncert | Vác
Homonyik Sándor és Zenekara Nőnapi koncert
Kezdet: 2013. március 9., szombat 19:00
Befejezés: 2013. március 9., szombat
Helyszín: Madách Imre Művelődési Központ

Homonyik Sándor első komolyabb szereplési lehetőségét a Pulzus tehetségkutató verseny hozta meg, amelyen előkelő helyezést ért el a debreceni Golf zenekarral. Az utána rendezett gálaműsort látta a Generál együttes két szerzője, Várkonyi Mátyás és Miklós Tibor, s ők meghívták az egész csapatot zenés darabjukba, a Sztárcsinálók című rockoperába.
„Én, mint a zenekar énekese, kaptam egy eszméletlen nagy szerepet, négy sorom volt és futnom kellett. Persze, később a négysoros szereptől eljutottam komolyabb főszerepekig. Voltam például Kiprios-Jézus a Sztárcsinálókban, Júdás a Jézus Krisztus Szupersztárban és Che Guevara az Evitában. Sok szép emlékem fűződik a színházhoz, párszor voltunk Londonban, jártunk Spanyolországban, végigturnéztuk Nyugat-Németországot, de valahogy mégis visszavágyódtam a zenekaros dolgokhoz – eleveníti fel a színházi éveket. – 1987-ben egy gitárvásárlás során találkoztam Menyhárt Jánossal, aki az akkor még létező V'Moto-Rock együttes gitárosa volt, és azt mondta, írna nekem egy dalt, csak keressek szövegírót hozzá. Jött az ötlet, hogy ez a szövegíró nem lehet más, csak Miklós Tibor. Rögtön elsőre megszületett az Álmodj, királylány című dal, amely hatalmas nagy siker lett: megválasztották az év dalának, engem pedig az év férfi énekesének 1989-ben. Közben Menyhárt Jánossal és Vikidál Gyulával készítettem közös albumokat, és a szóló lemezeim is sikeresnek bizonyultak. Olyan slágerek születtek, mint a Légy hű örökre; Mosolyod börtönében; Kóborló szív; Sose búcsúzz el vagy a Sírj”.
Jelenlegi zenekara a váci Patrióta zenészeiből állt össze 2008 nyarán, azóta lépnek fel együtt nagy sikerrel, főleg Erdélyben.
A zenekar tagjai: Szabó Attila-gitár; Berczelly Csaba-basszus; Horváth Ádám-dob; Kis Kristóf-billentyűs.
A belépőjegy ára elővételben: 1200 Ft, az előadás napján: 1500 Ft
Helyszín:Vác - Madách Imre Művelődési Központ, Dr.Csányi
Telefon:27/518-205
Rendezvénysorozat: