![]() |
környezetvédelem
2008. március 20. - Göd
Ünnepi faültetés
A Szakáts-kertben tervezett általános iskola területén 60%-ban pályázati forrásból megtörtént a Gödi Önkormányzat Környezetvédelmi Bizottsága által pótlásként előírt fatelepítés. Az Ökotárs Alapítványhoz benyújtott pályázat ugyanis elnyerte az iskolakert növénytelepítési munkálatainak I. üteméhez szükséges anyagi támogatást.
2008. március 14-én az Alsótekeresi Faiskolától 59 db fát és 250 cserjét vásároltak és szállíttattak a területre. A növények beültetését március 15-én közösségi munka keretében végezték el. Az egésznapos rendezvényen összesen mintegy 50 felnőtt és 40 gyermek vett részt. A résztvevőknek a szervezők meleg ebédet biztosítottak. A növények ültetőgödreit a Piarista Szakiskola diákjai előzetesen már kiásták. A telepítés során a fák ültetőgödreibe fél-fél zsák (25-30 l) marhatrágya, talajfertőtlenítő és gégecső került. A fák többnyire 12/14 cm-es törzsátmérőjűek, földlabdásak/drótlabdásak (néhány 14/16-os és 10/12-es körméretű fát is ültettünk). A beültetett cserjék néhány kivételtől eltekintve 40/60-as és 60/80-as méretűek és konténeresek voltak. A telepítést az engedélyezett fapótlási tervnek, valamint az azóta elkészült részletesebb növénykiültetési tervnek megfelelően hajtották végre. A fák túlnyomó része a telekrész építkezés által nem érintett, Duna felőli oldalára kerültek, 15 fát a horgásztó környékére és 10 fát az iskola kerítése mentén, kívülről, a rézsű tetejére telepítettünk. Előzetesen megtörtént a négy nagy nyárfa kivágása.
Hálásan köszönjük támogatásukat a fatelepítés megvalósításához! Hubayné dr. Horváth Nóra kertépítész, pályázati koordinátor |