![]() |
környezetvédelem
2007. december 4. - Esztergom
Napkollektort építenek
A Megújuló energia - megújuló határvidék című program végrehajtására az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület 39 millió forintot nyert a Európai Unió Interreg programjától. Uniós támogatással épít ökoparkot az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület Búbánatvölgyben. Hat hónapon belül elkészülhet az ökotechnikai bemutató ház és park.
A Megújuló energia megújuló határvidék című programnak, amelynek végrehajtására az egyesület 39 millió forintot nyert, csak egyik eleme ez a park - tudtuk meg Szuhi Attila kommunikációs munkatárstól. - A program négy eleméből először az ELTE szakértői és egy térinformatikai-team segítségével őrfelvételek, széltérképek, és más alapadatokból kiindulva elkészítjük a célterület megújuló energiaforrás potenciál térképét, ami azt ábrázolja majd, hogy az egyes területeken, mely megújuló energiaforrások alkalmazására a legkedvezőbbek a feltételek. A második szakaszban szakértők segítségével összegyűjtik a civilek az eddig a térségben megvalósult megújuló energiaforrás alkalmazásokat és a külföldi átvehető példákat. Majd megépül az ökoház és ökopark. A ház élő példája lesz a megújuló energiaforrások alkalmazásának. Végül zárásként intenzív szemléletformáló kampány indul. Az eredményekkel megkeresik a térségi polgármestereket, akkreditált tanár-továbbképzést indítanak, iskolai oktatást, és utcai megjelenéseket szerveznek, valamint elkészül egy összefoglaló kötet a program eredményeiről és ajánlásairól. Forrás: www.24ora.hu |