![]() |
környezetvédelem
2007. augusztus 3. - Tésa
Ökológiai folyosó
Tavaly ősszel kezdték meg az Ipolyon a halak ívóhelyre jutását elősegítő úgynevezett hallépcsők építését. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Tésánál és Ipolytölgyesnél lévő két duzzasztó közti szakaszon egy-egy mellékág létrehozásával fokozatosan kiegyenlítik a vízszintet, lényegében visszaállítva ezzel a folyó szabályozás előtti állapotát.
A 200 milliós beruházásra az Ister-Granum Eurorégió sikeres pályázatának köszönhetően nyílt lehetőség. A projektet idén ősszel kell befejezni, és bár némi határkérdéssel összefüggő adminisztratív akadály gördült váratlanul a tölgyesi építkezés elé, minden esély megvan arra, hogy határidőre megépüljenek az átjárók. Olyannyira, hogy a Tésa-Ipolyszakállos között épülő folyosó már el is készült, átadására várhatóan augusztus 6-án kerül sor – tudtuk meg Écsi Jenőtől, a kivitelező ÉDUVÍZ Kft. ügyvezető igazgatójától. A szakember a másik, még épülő hallépcső esetében is bizakodó, ezt is még a nyáron be akarják, és úgy tűnik, be is tudják fejezni, nagyjából egy hónapos próbaüzem után, októberben megtörténhet az ünnepélyes átadás. A beüzemelésnél az Ipoly pillanatnyilag rendkívül alacsony vízszintje sem jelent problémát –sőt, még segíti is a munkák mielőbbi befejezését – a gáton lévő zsilipek és egy beépített úgynevezett földdugó kinyitásával a próbaüzemhez elegendő víz engedhető a mederbe. A terület ma is kiváló horgászhely, az ipolytölgyesi önkormányzat pedig turisztikai terveinek megvalósítása miatt is várja a projekt befejezését. Forrás: www.istergranum.hu |