környezetvédelem
2006. július 24.
Válaszra váró felvetések
A Holcim részletes környezeti hatástanulmány kidolgozásával folytatja az elképzelések szerint Európa legkorszerűbb cementgyárának felépítésére indított engedélyeztetési
eljárását.
Nyergesújfalun hosszas előkészületek után létrejött a Nyergesújfalu és a környező települések polgárait tömörítő azon lakossági ellenőrző csoport, amely a Nyergesújfalu ipari parkjába tervezett cementgyár létesítését, működését hivatott felügyelni.

Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség (OKTVF) másodfokon határozatban utasította el két Komárom-Esztergom megyei civil szervezet és öt önkormányzat fellebbezését az első fokon eljáró hatóság közbenső határozatával kapcsolatban, amely előírja, hogy megadott szempontok figyelembe vételével a Holcim készítse el az új gyár részletes környezeti hatástanulmányát.

Az előzetes környezeti hatástanulmányt elbíráló Észak-dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség a kötelezően előírt pontokon túl további huszonkilenc pontban foglalta össze, mely kérdésekre kell választ adnia a Holcimnek a részletes környezeti hatástanulmányban.

Az OKTVF határozata további pontokkal egészítette ezt ki. Például foglalkozni kell az új gyár tájképbe illesztésének javításával – fásítással. Nagyobb figyelmet kell szentelni az úgynevezett Natura 2000 területek védelmére ökológiai átjárók biztosításával.
Szükség lesz a terület- és településfejlesztési tervekkel való összhang vizsgálatára, hangsúlyozottan például a forgalmi kapcsolatok elemzésére.


Forrás:
www.24ora.hu