közlemények
2022. április 29. - Vác
EGÉSZSÉGTÁBOR a Balaton partján, ahová 6-7. osztályos gyerekek pályázhatnak
28 évvel ezelőtt olvashattuk először az EGÉSZSÉGTÁBOR pályázati felhívást. A szervezők az idén sem adták fel a program szervezését. Az idén is egy ötlet-rajzpályázattal indul, ahol a pályázók munkáit kiállítják a művelődési házban és a legsikeresebb 30 pályamunka tulajdonosát ingyenes Balaton parti 4 napos táborozásra viszik az "egészségtáborba".

A tábor alapötlete Dr. Silling Tibor pszichiáteré volt, akihez Bíró György környezetmérnök és Bíró Andrea rendőr alezredes csatlakozott. Így aztán nem is nehéz kitalálni, hogy a táborozást a szórakozás, sportolás és fürdés mellett a drogmegelőzés, környezetvédelem, és balesetmegelőzés témakörében tartják. Ezek, a gyerekek számára nem unalmas foglalkozásokat, hanem érdekes kalandokat jelentenek, ahol játékos formában ismerkedhetnek meg fontos tudnivalókkal, amelyeket remélhetőleg a tábor után tovább adhatnak társaiknak. Az éjszakai bátorságpróba a strandröplabda, vagy az interaktív vetélkedők mellett a legérdekesebb esemény a balatoni rendőrhajós kirándulás, ahol a lassú sétahajó helyett a táborozók a tó leggyorsabb rendőr motorcsónakjaival üldözéses hajózáson vehetnek részt a tajtékzó habok között.

Mikor jó egy tábor? Ha a táborozók, a szülők és a szervezők is meg vannak elégedve elvárásaikkal. És ez pont az a hely, ahol a gyerekek élménydús programokon vehetnek részt, barátságokat köthetnek, a szülők biztonságban tudhatják gyerekeiket egy ingyenes programon és a szervezők tanító szavai is eljutnak a diákokhoz.

Az elmúlt közel 3 évtized legendássá tette a tábort és ma már nem csak az iskolák, hanem a 6-7. osztályos diákok maguktól is pályáznak a programra. A pályázat kiírói nem csak a művészi alkotásokat, hanem az eredeti ötleteket is várják, ahol a speciális iskolák tanulóinak is esélyt adnak a táborozás lehetőségére.

Olvassák el a pályázati kiírást és írják fel a gyerkőc bakancslistájára az EGÉSZSÉGTÁBOR-t!
Pályázati kiírás

A Területi Összefogással a Megelőzésért Alapítvány, a Vác Város Baleset-megelőzési Bizottság és az Egészséges Ifjúságért Alapítvány, "Egészségtábor 2022" címmel, környezetvédelmi, addiktológiai (drog, alkohol, játék, internet) és baleset-megelőzési pályázatot hirdet 28. alkalommal az alábbiak szerint:

A pályázat célja: Az általános iskolák tanulói készségeinek, ismereteinek fejlesztése, növelése a fenti témákban.

A pályázók köre: Vác, és a váci járás általános iskoláinak 6-7 osztályos tanulói. Pályamunka csak egyénileg adható be, nincs lehetőség a közös pályázásra. A táborozást csak a 6-7. osztályosok részére szervezzük.

A pályázat beadásának határideje: május 19. csütörtök 12 óra.

A pályázat leadásának helye: Madách Imre Művelődési Központ portája

Kérjük a pályázatok hátoldalára, írják rá az iskola, és a pályázó nevét, címét és az osztályát. Az értékelést szakmai zsűri végzi. A témához való viszonyulás és a kivitelezés szempontjából kiemelkedő alkotásokból kiállítást szervezünk a Madách Imre Művelődési Házban.

A kiállítás megnyitója és a pályázati eredmények kihirdetése:2022. május 25. szerda 17 órakor a Madách Imre Művelődési Ház Átrium Galériájában (Vác, Dr. Csányi László krt. 63.).

A pályamunkák címei, témakörei:

Környezetvédelem témában:
- Védett madár, amit én legjobban szeretek

Függőségek megelőzése, témában:
- Miktől válhatunk függővé?

Baleset-megelőzési témában:
- A kedvenc közlekedési eszközöm

A Pályamunkák témáinak megfogalmazása: Képzőművészeti alkotás (rajz, festmény, grafika, számítógépes grafika nyomtatott formátumban és egyéb vizuálisan megfogalmazott, kiállítható anyag.).

A pályamunkák mérete: Az alkotások kivitelezésére, megvalósítására nincs semmiféle megkötés, viszont nem lehet nagyobb A/2-nél a mérete.

A pályamunkák díjazása: A szakmai zsűri által kiemelt 30 pályamunka készítője a 6-7 osztályosok közül, június 16-tól (Csütörtök), június 19-ig (Vasárnap), négy napos Balaton parti táborban -„Egészségtábor”-vehet részt. A tábori program, elhelyezés, étkezés a diákok részére térítés mentes. Az oda - és visszautaztatás külön autóbusszal történik, ami önköltséges. Ennek díját a későbbiekben ismertetjük.

A díjak kiosztására, és a táborozással kapcsolatos feltételek, tudnivalók ismertetésére a kiállítás megnyitóján kerül sor.

A pályázattal kapcsolatos további információk:

Bíró György
Egészséges Ifjúságért Alapítvány Elnöke
Tel: 06 (30) 9 213 924
E-mail: birogyorgy@yahoo.com