érdekesség
2021. október 13. - Regionális
3 tipp: így védjük meg a telefonunkat túrázás közben
Beköszöntött az ősz, de a túrázás ugyanúgy folytatódhat - sőt, most már az őszi táj szépségében is gyönyörködhetünk. A mobiltelefon hasznos segítőtárs a túrázás során, azonban könnyen érheti baleset. Cikkünkben hasznos tippeket adunk azzal kapcsolatban, hogyan lehet a mobilunk a túra során végig biztonságban.

Miért ne hagyjuk otthon a telefont túrázáskor?

A legegyszerűbb megoldás pedig ez lenne, ha a telefon biztonságát tartjuk szem előtt. Mégis kár lenne otthon hagyni, hiszen egy okostelefonnak számos olyan funkciója van, ami nagyon hasznos lehet egy túra során.
Például egyes appok mérik a túra időtartamát, a megtett távot, számolják a ledolgozott kalóriákat, rögzítik az útvonalat, de még a szintkülönbséget is jelzik. Más applikációkkal pedig a folyadékbevitel is nyilván tartható, és figyelmeztetnek, ha túl régen ittunk. Arról nem is szólva, hogy az interneten megoszthatóak az eredmények, ami sokakat motivál a túrázásra. Arról se feledkezzünk meg, hogy egy hosszabb túrán, ismeretlen terepen akár el is tévedhetünk. Ha pedig ránk sötétedik, telefonon segítséget kérhetünk.

Csakhogy egy túra során nem csak minket, a telefonunkat is érheti baleset. Kieshet a zsebünkből vagy éppen a kezünkből, megrepedhet, el is törhet, de olyan szerencsétlenül is járhatunk, hogy éppen egy kis patakban köt ki a mobilunk.
Nézzük, mit tehetünk a hasonló balesetek megelőzésére.

Védjük a telefon képernyőjét kijelzővédő fóliával...

Vannak, akik idegenkednek a kijelzővédő fóliák használatától. Pedig praktikus és kényelmes alternatívát jelentenek a telefon legérzékenyebb részének védelmére. Ugyanis meglepően vékonyak, sokszor gyakorlatilag észrevehetetlenek, mégis hatékonyan megvédik a képernyőt a repedésektől.

Ez annak köszönhető, hogy polikarbonátból készülnek, így annak ellenére, hogy leheletvékonyak, ellenállásuk az anyagok keménységét jelző Mohs-skálán 3H keménységnek felel meg. Sőt, olyan speciális kijelzővédő fóliák is léteznek, amelyek keménysége 7H, ezek még hatékonyabb védelmet jelentenek, még akkor is, ha a telefont leejtjük.

...vagy tegyünk rá speciális védőüveget

A védőfóliáknál egy nagyságrenddel komolyabb védelmet jelentenek a különböző speciális védőüvegek. Ezek már 9H-s értékkel rendelkeznek a már említett Mohs-skálán, ennek köszönhetően gyakorlatilag kizárható, hogy a képernyő sérüljön, még akkor is, ha kifejezetten kemény felületre esik le a telefon. Mivel nem hajlékonyak, nagyon könnyű a felragasztásuk, biztosan nem marad alattuk légbuborék.

Túrázáshoz válasszunk karra rögzíthető telefontokot

A legbiztosabb megoldás egy karra rögzíthető telefontok - ilyen például az etuo.hu webáruházban is kapható Premium karra rögzíthető telefontok:

Ez a tok nem csak túrázáshoz, de másféle szabadtéri mozgáshoz is ideális. Nagy előnye, hogy a telefon anélkül vezérelhető, hogy ki kellene venni a tokból. Ennek a modellnek ráadásul az a sajátossága, hogy prémium minőségű alapanyagokból készült.

Neoprénhab-bélése extra védelmet nyújt a készüléknek a külső fizikai behatásokkal szemben. A bőrrel érintkező felület pedig speciális légáteresztő anyagból készült, így az izzadság gyorsan elpárolog. Az ergonómikus tervezésnek köszönhetően a tok nem szorít, mégsem csúszik le a karról, stabilan tartja a telefont.

Az etuo.hu mostanra hazánkban is a telefontokok és a telefonos kiegészítők egyik vezető internetes szakáruháza. Csaknem 30 különféle kategóriában, több ezer telefontok érhető el webshopjukban, és számos egyéb telefonos kiegészítő termékcsoport is megtalálható a kínálatukban. Ha például a sportoláshoz keresünk telefonos kiegészítőket, a kerékpárosok is számos termék közül válogathatnak. Ezen felül természetesen a kijelzővédő fóliák és üvegek között is válogathatunk az euto meglepően széles kínálatában.

Ennél is fontosabb azonban, hogy az eutonál minden egyes árucikk ellenőrzött minőségű termék, amire a webáruház garanciát vállal. Online ügyfélszolgálatukon keresztül pedig bármikor elérhetőek, akár a vásárlás előtti tanácsadásról, akár utólagos visszajelzésekről van szó.

További előny, hogy a vásárláshoz nem muszáj regisztrálni, így pillanatok alatt megrendelhető a kiválasztott termék. Emellett az etuonál nem a szokásos két hét, hanem egy hónap áll rendelkezésre, hogy a vásárló bármikor, indoklás nélkül visszaküldhesse a megrendelt árucikket. Amelynek az árát persze automatikusan visszatérítik.
Képek forrása: etuo.hu
Kiemelt kép: Pixabay