közélet
2019. szeptember 19. - Vác
Megszületett a "Naszályi-barlangrendszer"
2019 augusztus 27-én barlangkutatók megtalálták, illetve átbontották az összekötöttetést a Naszályi-víznyelő idén feltárt (önmagában is jelentős) új szakasza és egy korábban jelentéktelennek hitt kis barlang, az úgynevezett "Idegrendszer-barlang" 2017 október 23-án feltárt új szakasza, a Forradalmi-ág között.

Az így egyesült barlang összhossza 2850 méter (ez 900 méterrel több mint a kutatás kezdetén a két barlang hosszainak az összege), a mélysége továbbra is 174 méter.

A felfedezés helyi jelentőségét az adja, hogy a Naszályon a Forradalmi-ág előtt 20 évig nem történt különösebb feltárás (noha rendületlenül folyt a munka a víznyelő mélypontján).

A jelenlegi felfedezés nem a mélyponton, hanem egy kürtőrendszerben történt, és beigazolta, hogy a barlang kialakulását tekintve elsősorban nem víznyelő.

A Naszályi-víznyelő laikusok számára nem látogatható, de immár tavaszig a barlangászok számára sem, az itt telelő denevérek védelme érdekében. És immár a másik barlang bejáratát is ajtó védi az illetéktelenektől.
A jelen felfedezést elérő, 2003-ból eredeztethető Szent Özséb Barlangkutató Egyesület már 10 éve a hazai feltáró barlangkutatás élvonalában van, több jelentős barlangrendszer feltárásában részt vett, eleinte főleg a Pilisben. Az Egyesület 2017 óta rendelkezik a Naszályi-víznyelőre a természetvédelmi hatóság által kiadott kutatási engedéllyel.

Az Egyesület honlapján - http://foldalatt.hu- részletes leírások, képek, videók találhatók a kutatásaikról