közélet
2018. december 11. - Vác
Mikulásfutás!
Több mint ezer versenyző, Aporos segítők, egy angyali futócsapat és egy négyszeres világbajnok futónő színesítette a mezőnyt

Már a verseny előtti napokban meghaladta az előnevezők száma a bűvös 1000főt a 22. Mikulásfutáson. Így aztán szinte az egész délelőtt az egyes távok rajtolása és befutásától volt hangos a Március 15. tér. Legkorábban a 22km-es félmaratonisták rajtoltak, nekik a belvárosban kialakított 5,5km-es pályán 4 kört kellett futniuk. Hozzájuk csatlakoztak a 11, 5 és 2,5km-es távok futói. Az utak biztosítása sikeres volt, melyet Latorovszky Gábor rendőrkapitány koordinált, aki a közel 150 önkéntes rendezővel dolgozhatott együtt a délelőtt során. Mire a félmaratont futó versenyzők befutottak, akkorára mindenki a térre gyűlt az eredményhirdetésre, ahol a nap bajnokait megismerhették. Több mint 90 díjat adtak át a verseny szervezői, ami Mokánszky Zoltán Alpolgármester Köszöntőjével kezdődött Az önkormányzat képviselői (Kovács Ágnes, Bóth János, Steidl Levente, Kiss Zsolt és Balkovics Péter) is ellátogattak a rendezvényre, köszöntötték a versenyzőket köszönetet mondtak a szervezőknek és átadták a díjakat.
A futás vendéglátója a Cházár András iskola volt az idén is, így a köszöntéskor az iskola igazgatója Mikesy György megtanította a futókat a siketek köszöntésére is, ami a mi tapsolásunkkal ér fel. Szükség is volt rá, hiszen a versenyen hallássérültek is indultak és a dobogóra is felkerültek.
A verseny legeredményesebb futói a 2,5km-es bulifutásan, Halászi Tamara és Fedor Benjámin, az 5,5km-en Bicsák Flóra és Klis Krisztián, a 11kmes távon Szabó Tünde és Lesták Mázyás, és a leghosszabb félmaratoni futáson Makrai Sára és Kedves Roland voltak a leggyorsabbak. Az idén már 30 csapat futotta a 4x5,5km-es váltófutót, akik közül az idén Madách Imre Gimnázium csapata nyerte a versenyt (KOROMPAI László, PETRÓ Vince, REGŐS Gábor, SZABÓ Nándor). A 11km-es táv szenior hölgyei között Staiku Simona állhatott a dobogó legmagasabb fokára, aki 1500méteren négyszeres világbajnoki címet viseli. Frank Tibor magyar ultramaratoni futó meghívására érkezett városunkba, és ha már itt van beszállt, hogy megmutassa, hogyan fut egy világbajnok.
Több mint száz óvodás is a rajhoz állt szüleikkel, akiknek versenyzését az idén az Apor Vilmos Katolikus Főiskola hallgatói és tanárai is segítették. A főiskola annak a fiatal futóbajnokoknak díjat is felajánlott, amit az iskola rektorasszonya Libor Józsefné Dr. személyesen adott át.
Az idén is az Árpád iskola, vehette át a legnépesebb iskolának járó ajándékutalványokat, de a Waldorf iskola és a Madách Gimnázium is sok tanulóval képviseltette magát.
A mikulásfutás vidám forgatagába az emlékezés pillanatai ismét helyt kaptak. Rottenhoffer Attila szervezésében sokan egy kisangyallal a ruhájukon futottak, akik Blankára egy olyan kislányra emlékeztek, akinek álma volt a futás, aki szeretett volna szüleivel együtt célba érni, de sajnos a versenyünkön már csak lélekben futhatott velünk. A fair play díjat átvevő angyali csapatban Okos Levente vak sportolónk is jelen volt Aki Attilával Együtt futva teljesítette a távot.
A versenyen az idén is sok futó Mikulásfutás pólóval térhetett haza, amit az eredményhirdetéskor nyert és közülük egy szerencsés kislány Mountain –Bike kerékpárral nyert, amit a Czazy Biker képviselője Majkó György ajánlott fel fődíjként.
Ez volt az év utolsó váci futóeseménye, de pánikra semmi ok, mert 2019-ben megrendezik Bíró György és BARÁTAI és a VISE a Fut a Vácot és a Mikulásfutást ismét, de előtte 2019 Április 7-én, szombaton kerül sor a 6. ingyenes Fut a Keszi rajtjára, ahová a váci szervezők várnak minden váci futót a Dunakeszi reptérre.
Addig is köszönetet mondanak a támogatóknak, rendezőknek, akik segítették és a futóknak, akik jelenlétükkel, erőnlétükkel megtisztelték a versenyt.

2018. december 10. SZERKESZTŐSÉG