közélet
2018. szeptember 5. - Vác
ÁLMODD MEG, PÁLYÁZZ ÉS NYERJ: ZÖLD MEGOLDÁSOK A FENNTARTHATÓ JÖVŐÉRT
2018-ban is meghirdeti Zöld Megoldás-pályázatát a Duna-Dráva Cement Kft.
Az évek óta működő pályázaton keresztül a DDC kiemelt figyelmet fordít a környezettudatos kezdeményezések, innovációk támogatására. Hazánk meghatározó építőanyag-gyártója az elmúlt 8 évben összesen 34 projekt megvalósulását segítette, összesen mintegy 60 millió forinttal. A pályázat hagyományait követve a legkiemelkedőbb pályamunkák idén is több millió forintos támogatást kaphatnak.


Környezettudatos törekvések megvalósítására a korábbi években pályázók széles köre nyerhetett támogatást a Zöld Megoldás-pályázat keretében. A nyertes projektek között szerepelnek közösségi terek, tanösvények és madárbarát iskolakertek – de hosszú távú programok is születtek a DDC támogatásával: környezetnevelési programok és energiahatékonyság növelését megcélzó kezdeményezések is elindultak. A pályázat célja, hogy fenntartható jövőt, élhetőbb környezetet teremtsen a jelen és a jövő nemzedékei számára, megismertesse és megszerettesse a fiatalokkal a zöld gondolkodást és a természetet.

A 2018/2019 évi pályázatra a Vác, Beremend és Pécs környezetében élők október végéig adhatják le a jelentkezésüket, melyeket szakértői bizottság fog elbírálni. A váci és a beremendi térségből érkező pályázatokra 3-3 millió forint, míg Pécs és környéke számára 1,5 millió forintos támogatás áll rendelkezésre.

A jelentkezők pályázatukat 2018. szeptember 05. és október 31. között adhatják le.

További információ: www.duna-drava.hu/hu/zold-megoldas
Jelentkezés: www.duna-drava.hu/hu/aktualis-palyazati-anyagok

A DDC Zöld Megoldás-pályázatáról:
A Duna-Dráva Cement Kft. a környezettudatos kezdeményezések támogatására hozta létre 2011-ben a DDC Zöld Megoldás-pályázatot. A pályázat elsődleges célja, hogy forrást teremtsen olyan fejlesztések és programok támogatására, amelyek a Beremendi és a Váci Cementgyár, valamint Pécs környezetében élők által használt közösségi terek, valamint infrastruktúra környezettudatos működését és hatékonyabb hasznosítását segítik elő, a társadalom széles csoportjának lehetőséget adva a környezettudatosabb életre, a természeti környezet megismerésére.