programajánló
2018. augusztus 9. - Vác
Az orgona végtelen határai
Sebestyén Márta és Szamosi Szabolcs “Nyújtsd ki mennyből” című közös előadásukkal várják az érdeklődőket augusztus 10-én a Nagyboldogasszony Székesegyházban. A Duna partján fekvő ékszerdobozban felcsendülő dallamok izgalmas zenei élményeket ígérnek.

Az OrgonaPont koncertsorozatban, a könnyű, oldott, és magas színvonalú hangversenyek elsősorban az orgonamuzsikára épülnek. A Filharmónia célja, hogy a kikapcsolódást kereső közönségnek kifinomult és egyben szórakoztató muzsikát kínáljon a forró nyári napokon, a templomok hűvösében.

Augusztus 31-ig az ország 18 városába ér el az orgona által nyújtott különleges hangulat, köztük öt helyszínen találkozik Sebestyén Márta összehasonlíthatatlan énekművészete Szamosi Szabolcs virtuóz, újszerű orgonajátékával.

Szamosi Szabolcs orgonaművész, a Filharmónia Magyarország Nkft. ügyvezető igazgatója missziójának érzi azt, hogy minél több emberrel megszeretesse az orgona hangzását.1995-ben álmodta meg az OrgonaPont sorozatot.

Hogy miért hívják az orgonát a hangszerek királynőjének? Erre a kérdésre többféle válasz lehet, például azért, mert ez az egyetlen hangszer, ami egy teljes szimfonikus zenekart tud utánozni. Augusztusban a fenséges és uralkodó hangszer, az önmagában is varázslatos hangulatot teremtő, különleges énekhanggal találkozik. Az OrgonaPont hangversenyein a művészek nem csak a hagyományos úton szólaltatják meg az orgonát, hanem a hangszerpárosítások által egyedi, páratlan hangzást hoznak létre.

Aki szeretne a különleges hangulatú helyszínen, a festett kazetták és ódon falak díszletei között megpihenni, megnyugodni a nyári hőségben, eközben gyönyörű dallamokat hallgatni és fantasztikus élményekkel gazdagodni az jöjjön el az OrgonaPont hangversenyére.

Szamosi Szabolcs és Sebestyén Márta előadásra jegyek válthatók a Filharmónia Magyarország budapesti irodájában (1094 Budapest, Páva utca 10-12., +36 1 302 4961), Vácott a Tourinform irodában, a www.jegymester.hu oldalon valamint a koncert előtt a helyszínen.

További információ: www.filharmonia.hu vagy a www.orgonapont.hu oldalakon!

Szervező: Filharmónia Magyarország Nkft.