közélet
2018. június 19. - Esztergom
Jótékonyság és látványos motoros felvonulás
Idén június 23-án jótékonykodnak a motorosok Esztergomban és Dorogon, ekkor tarják meg a IV. a Motorosok is lehetnek Angyalok felvonulásukat. A résztvevők adományukkal az esztergomi Vaszary Kolos Kórházat támogatják.

Szinte megszámlálhatatlan motoros lepte el Esztergomot és Dorogot – írtuk tavaly. A szervezők pedig most is erre számítanak.

2017-ben több mint 1,2 millió forintot gyűjtöttek össze a jótékonysági motoros felvonuláson a Motoros Angyalok az esztergomi kórház javára. Azt az összeget az intézmény műtőfelszerelésre fordította.

A részvételi díj 2000 forint, melyért cserébe a kezdeményezés logójával ellátott matricát kapnak a regisztrálók, amivel részt vesznek az eseményen. A felvonulásra a szervezők minden évben készítenek logóval ellátott pólókat is, melyek megvásárlásával szintén a kórház támogatását biztosítják. A bevétel teljes összegét pedig ezúttal is az esztergomi kórháznak ajánlják fel.

Tavaly összesen 437-en ültek motorra és segítettek adományukkal.

Az idei esemény szombaton reggel 9 órakor kezdődik (2510 Dorog, Esztergomi út 125.), a felvonulás délben indul.

A motorosok előbb Dorogon vonulnak fel, majd Esztergomba jönnek, és a kórház udvarán tesznek egy tiszteletkört. A felvonulás pedig Sárisápon ér véget, ahol ebéddel, majd négy koncerttel, vetélkedőkkel, véradással várják az érdeklődőket.

Videó: RTVE
Forrás: infoesztergom.hu