közélet
2018. március 13. - Vác
Készülődés a nemzeti ünnepre
Az önkormányzat és a Madách Imre Művelődési Központ szervezésében az idén is a megszokott forgatókönyv szerint emlékezhetünk meg Vácott az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményeiről.
A forradalom kirobbanásának 170. évfordulója alkalmából szervezett eseménysorozat - a hagyományos menetrend szerint - ezúttal is a Báthori utcai Petőfi-emléktáblánál kezdődik délelőtt 9 órakor, ahol a Váci Juhász Gyula Általános Iskola diákjai adnak műsort.
A folytatásban a helyi sajtó képviselői 10 órakor koszorúznak Deákváron, a Landerer-emléktáblánál, és ugyanebben az időpontban történelmi játszóház kezdődik a művelődési központban.
A városi ünnepség délután 15.30 órakor folytatódik a Kossuth téri toborzóval, majd lovas huszáros felvezetésű menet indul a honvéd hősök ligeti emlékhelyéhez, ahol dr. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára mond beszédet, illetve az ünnepi műsorban közreműködik Plásztán Anett énekes és a Váczi Néptáncegyüttes.
Az ünnepség koszorúzással és tiszteletadással zárul.
***
A város nemzeti ünnepi megemlékezéséhez igazodva március 15-én némi változás lesz a helyi járatú buszközlekedésben.
A 364-es és 365-ös vonalszámú helyi autóbuszok 8.45 és 9.45 között a Báthori utca lezárása miatt terelt útvonalon közlekednek, nem érintik a Konstantin téri, a Március 15. téri és a Köztársaság út 40. alatti megállóhelyeket.
Forrás: vac.hu