közélet
2018. március 9. - Vác
Sportpálya fejlesztés a Földváry Károly általános iskolában
Vadonatúj, korszerű műanyag borítást kapott a Váci Földváry Károly Általános Iskola eddig bitumenes sportpályája.

A Váci KSE férfi kézilabda klub és az önkormányzat összefogásával megvalósult, tizenöt milliós értékű beruházás kapcsán tartott sajtótájékoztatón Steidl Levente önkormányzati képviselő, a művelődési-oktatási és ifjúsági-sport bizottság elnöke kiemelte: a pálya nem csupán az iskolai testnevelés céljait szolgálja, hanem ezen túlmenően a szabadidős sportolásnak is fontos bázisa lehet a sűrűn lakott városrészben.
Fördős Attila polgármester hangsúlyozta, hogy noha a város már nem fenntartó az iskolák vonatkozásában, de az önkormányzat - az ingatlanok tulajdonosaként is - értelemszerűen szoros kapcsolatot ápol az alapfokú oktatási intézményekkel, és a lehetőségek függvényében minden támogatást megad a szükséges javításokhoz, fejlesztésekhez.

Álmos László iskolaigazgató köszönetet mondott a sportpálya korszerűsítéséért, szavai szerint ezzel a fejlesztéssel az iskola nagyot lépett előre, hiszen a korábbinál lényegesen jobb körülmények között tudják megtartani a testnevelési órákat.

Schoffer Attila, a Váci KSE elnöke elmondta, hogy a társasági adókedvezményen és a szükséges önrészen alapuló TAO-program keretében más váci iskolákban szintén terveznek sportpálya fejlesztéseket, a tömegsport támogatása mellett annak érdekében is, hogy új tehetségeket fedezhessenek fel.
Forrás: vac.hu