programajánló
2018. január 19. - Vácrátót
Forraltbor- és kocsonyapikniket rendeznek Vácrátóton
Sokféle forralt borral és kocsonyakülönlegességgel várják az érdeklődőket 2018.01.20-án, szombaton délután a Pest megyei Vácrátóton.



Spiegelhalter László, a település polgármestere arról tájékoztatta az MTI-t, hogy immár negyedik alkalommal rendezik meg a forralt borok és kocsonyák mustráját. Aki szeretne az általa készített különleges ízesítésű forralt borral vagy nem mindennapi kocsonyával benevezni a versenybe, annak a rendezvény helyszínén, a Petőfi téren 14 órától lesz erre lehetősége.

A polgármester elmondta, hogy az előző évek tapasztalatai alapján egyre népszerűbb a rendezvény, idén is több tucatnyi nevezőre számítanak. A különleges forralt borokat és kocsonyákat a Merczi Gábor, a Gundel étterem executive séfje által vezetett szakmai zsűri bírálja majd el.

Spiegelhalter László felidézte, hogy a tavalyi pikniken lehetett például hal-, gyümölcs- és alkoholkocsonyákat is kóstolni.

Hozzátette, hogy mint minden évben, idén is készülnek zenei programmal: ezúttal Dér Heni énekesnő lép fel a vácrátóti forraltbor- és kocsonyapikniken.

A gasztronómiai rendezvény fővédnöke Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. (MTI)