érdekesség
2017. november 3. - Regionális
Búcsú a Citroën C4-től
Búcsú a Citroën C4-től
A franciák mostantól csak SUV-okat kínálnak a kompakt kategóriában, aminek a C4 látja kárát, az ő helyén a felvarrott C4 Cactust gyártják majd
A napokban mutatták be a C4 Cactus második generációját, mely alaposan aláásott a C4-esnek, amely utód nélkül tűnik el a piacról, 2020-ig valószínűleg nem is lesz folytatása a kompakt modellnek. A jelenlegi C4 már 7 éve van köztünk, azóta átesett egy frissítésen is, de mérleg nyelve manapság már a szabadidő-terepjárók felé billen, így a kissé jellegtelen külsőjével nem volt esélye ellenük.

Citroën C4
A Citroën C4 Cactus egy gyökeres átalakuláson ment át, mind az alkalmazott technológiák és a motorkínálat terén. Érdekesség, hogy az egy kategóriával lejjebb található, C3-as platformjára épül, merevítettek a szerkezeten az új hidraulikus rásegítésű futómű miatt, a komfort növelése érdekében pedig vastagabb ablakokat és felárért plusz szivacsréteggel ellátott kárpitozást is kapott.

C4 Cactus
A benzinmotorok közül a legnagyobb teljesítményű változat a 130 lóerős turbómotor, melyhez 6 fokozatú kézi váltó társul. A szintén turbófelöltős PureTech 110 lóerős motor manuális váltóval vagy a kényelmes 6 fokozatú EAT6 automata váltóval kérhető. Belépő szinten pedig a 82 lóerős változatot találjuk. Az új C4 Cactus kezdettől elérhető a BlueHDi 100 lóerős dízelével, és 2018 őszétől egy 120 lovas erőforrás személyében egy automata váltóval kombinált dízelmotor is felkerül a palettára.


C4 Cactus
A franciák SUV-piacon indított nemzetközi offenzívájának másik lépését az új C3 Aircross bemutatása jelentette, a szintén kompakt szegmensbe tartozó szabadidő-autó egy energikus és vonzó egyéniséggel rendelkezik, mely a kényelmet és a praktikusságat hivatott megtestesíteni. A C3 alapjaira épülő Aircross két centivel kapott nagyobb hasmagasságot, a hangsúlyos első és hátsó lökhárítóit pedig az erőteljes grafikus elemek - pl. a tetőrudakon alkalmazott kontrasztszín és a hátsó oldalablakok vonalkázása - teszik még hangsúlyosabbá. A motorpaletta a megszokott három hengeres PureTech benzinesekből és négyhengeres turbódízelekből áll majd. A spanyolországi Zaragozában gyártott új generációs kompakt SUV magyarországi forgalmazása megkezdődött, a modell alapára 4 090 000 Ft.


C3 Aircross