közélet
2017. október 20. - Esztergom
Kíváncsisággal ötvözött játékosság - Óvónők a Duna Múzeumban
Idén először rendezte meg az Óvónők Napját a Duna Múzeum október 16-án hétfőn, a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében.

Az alkalommal azonban nem a gyerekeket várták az intézmény, hanem az óvodákban dolgozó szakembereket, akiknek előadások keretében mutatták be a 2017/18-as tanévre kialakított múzeumpedagógiai programokat. Az esztergomi és környékbeli óvodákból 28 óvónő érdeklődését keltette fel az előzetesen meghirdetett program, és az önkormányzat is képviseltette magát az eseményen.

Kolosai Nedda (Adjunktus, ELTE Tanító- és Óvóképző Kar, Neveléstudományi Tanszék) a gyermeklélektan felől indulva mutatta be, miért is lehet a gyerekek számára jó hely a múzeum. Ezeket a tulajdonságokat – a kíváncsiság, a mozgásigény, a játékosság, valamint ahogy a világot tapasztalati úton szeretnék megismerni - szülőként, óvónőként, vagy akár múzeumpedagógusként is érdemes szem előtt tartani ebben a felgyorsult világban. Kislányának természetfotóival Kolosai Nedda az alapos szakmaiság mellett még hitelesebbé tette az előadást.

Az ezután következő előadó, Bányai Sándor (vezető tréner - Kalandok és Álmok Szakmai Műhely / a Pécsi Tudományegyetem címzetes egyetemi docense) játékos feladatai során a szakemberek egy óra alatt megtették az első lépéseket egymás alaposabb megismerése felé. A játék után került szóba, hogy egy ilyen játékos feladatsor mennyi kompetenciát fejleszt egyszerre. A délelőtt további részében az esztergomi múzeumok óvodásoknak szóló foglalkozásairól tájékozódhattak a résztvevők.
Forrás: infoesztergom.hu