közélet
2017. szeptember 11. - Vác
Nem favágók, tájépítész egyetemisták vizsgálták a fasorokat
Ha esetleg az utcán 3 fős csoportokra leszünk figyelmesek, akik a fák törzseit méricskélik, nem kell megijedni, nem favágók költöztek a városba, és nem is Ludas Matyi jött harmadszor is visszaadni Döbröginek a jussát, hanem az egyetemisták érkeztek ismét a városba, hogy az őszi gyakorlatuk keretében, valami hasznosat cselekedjenek.

2 évvel ezelőtt kezdték el a "Vác a Gyakorló Város" elnevezésű program keretében a Szent István Egyetem tájépítész hallgatói a Deákvári közterületek növényanyagának felmérését. Az elmúlt években végzett felmérést az idén is folytatják. Cél, hogy a városnak legyen az összes közterületi zöldterületére kiterjedő növényanyag felmérése, aminek segítségével megállapítható legyen, hogy az adott területen mely növények értékesek, illetve melyek javasoltak a helyi védelemre. Melyek azok, amik táj idegenek, vagy allerogének, vagy amiket tanácsos a közeljövőben más fajjal pótolni.

A felmérés a két évvel ezelőtti Deákvár kertvárosi részei után az elmúlt "Öreg deákvári" térséget követően a lakótelepi részeken, illetve a Fölvári téri lakótelep paneljei között folytatódik, ahová az 1990-es években a lakosság segítségével telepítettünk növényeket, amik azóta árnyas fákká nőtték magukat.

Nem maradt el az idén sem az óvodások környezeti nevelési programja sem, ahol ugyanezen kar hallgatói tartottak rendhagyó környezetismereti interaktív foglalkozásokat 4 óvoda nagycsoportosainak. Az idén a foglalkozások témaköre a víz volt, annak védelme, hasznosítása és vele való takarékosság volt. A program összegzéseként a hallgatók terveket készítettek olyan színes óvodásoknak, illetve az óvodapedagógusoknak szóló tematikus oktatási segédlet elkészítéséhez, ami a "Kukabanyához" hasonló kedvelt munkafüzetté válhat, ha lesz elég pénz a kiadására.

Aztán ha nagyobbak lesznek az ovisok, lehetőséget kapnak ők is a felmérések alapján fák ültetésére azokon a közterületeken, ahonnan kipusztultak, vagy kifelejtették a zöldterületi tervekből a fákat.

2017. szeptember 6.
Bíró György