közélet
2017. augusztus 4. - Vác
Napkollektorok segítik a kórház meleg víz ellátását
A múlt év végén - három projektre - elnyert 106 millió forint állami támogatásnak köszönhetően többek között napkollektorokkal korszerűsítették a Jávorszky Ödön Kórházban a hálózati meleg víz rendszert, szerdán tartották a beruházás szalagátvágással egybekötött ünnepélyes átadását.

Az ünnepi eseményen Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára bejelentette: az idén újabb 220 millió forint állami támogatásban részesül a térségi hatáskörű váci kórház, ezúttal műszerfejlesztésre, továbbá csaknem négyszáz millió forint áll az intézmény rendelkezésére a járóbeteg ellátó központ rekonstrukciójának tervezési feladataira.

Sámoly György, a kórház főigazgatója kiemelte, hogy az 57 millió forint értékű napkollektoros fejlesztés révén értelemszerűen a korábbinál jóval kevesebb gáz felhasználására lesz szükség a meleg víz előállításához, ez pedig számottevő költségcsökkenést eredményezhet.

A tavaly elnyert állami támogatásnak köszönhetően a napkollektoros fejlesztésen túlmenően az intenzív osztály és a központi műtő folyadékhűtőjének cseréjét is sikerült megvalósítani a hideg-energia ellátás hatékonyságának növelése, valamint az üzembiztonság fokozása érdekében, illetve a központi sterilizálóban a jelenleg használt, elavult sterilizátorokat új plazma sterilizáló váltja, amely a működési ciklus ideje alatt lehetővé teszi a műtétes szakmák folyamatos steril eszközellátását, garantálva a biztonságos betegellátást.

***
A kórház fűtési- és meleg víz ellátó rendszere 1968-1983 között készült. Műszaki állapota, technikai színvonala is az építés időszakára jellemző. A napkollektorok telepítésével, vagyis a megújuló energia hasznosításával a használati meleg víz termelés energiaköltsége jelentősen csökkenthető.
A projekt megvalósítása során 95 darab napkollektort iktattak be a jelenlegi HMV rendszerbe. A használati hideg-, illetve meleg víz oldalon mindkét helyen a hálózati hideg víz a napkollektorokon áthaladva felmelegszik és a velük sorba kötött víz/víz hőcserélők csak a még hiányzó hőteljesítményt pótolják. A megtakarított hőenergia ár - átlagértékkel számolva - várhatóan több millió forint lehet évente.
Forrás: vac.hu