közélet
2017. május 10. - Vác
Fut a Váccal kezdődik a Vakáció
Fut a Váccal kezdődik a Vakáció és mennél kevesebb nap volt hátra az iskolából, annál több betűvel bővült a VAKÁCIÓ felirat a táblán. Az idén nem csak az iskola végére, a nyár kezdetére, hanem a nyári váci futóversenyre, a 27. Fut a Vácra is készülhetünk.

Az idén a vakáció Június 18-án vasárnap a Fut a Váccal kezdődik.

Ez lesz az a vasárnap, amin még mielőtt ki-ki elmenne nyaralni, előtte az osztálytársaival megküzdhet, vagy együtt teljesítheti a verseny valamelyik távját, hogy utána elmondhassa, nehéz volt, meleg volt, de mi megcsináltuk.
Fut a Vác táv az idén is egy alig 2,8km-es bulifutás lesz, melyre szeretettel várjuk a város apraját, nagyját, aki szeretné a nyarat egy kis mozgással kezdeni. Vagy éppen kipróbálni a futás élményét. Ráadásul, aki előnevez erre a távra, az ingyen indulhat magában, barátaival, vagy esetleg a kutyájával, ez utóbbi a célba érve csontot fog kapni a szervezőktől.
Persze aki rendszeres futó, annak érdemes az 5, 10, vagy a 21km-es félmaratoni távot kipróbálni, amit az idén is lehet barátaiddal váltóban is teljesíteni.

A félmaratoni váltót 4 versenyzőnek kell egymásután teljesítenie (5,25km). Ezekre a távokra nevezési díjat kérünk, de cserébe, chipes időmérést, emlékérmet, pólót, rajt és célcsomagot kapsz, akár a nemzetközi versenyeken.
Szeretnénk az idén is futási lehetőséget biztosítani már a legkisebbeknek is.

Így külön a kis, középsős és nagycsoportosoknak is lufis futást szervezünk, annak érdekében, hogy megszeressék a futást, a legalapvetőbb mozgásformát, mely végig kísérte az emberiséget a történelem során.

A verseny központja az idén is a Boronkay iskola lesz, ahonnan indulnak a futamok és ahol a színpadon a dobogóra állhatnak a győztesek és átvehetik ajándékaikat. Persze ezen a versenyen mindenki győztes, így a hosszabb távok futói, ha előneveznek a versenyre, a legújabb Fut a Vác pólót és emlékérmet is kapnak, amikor a célon keresztül ők is felmennek a dobogóra. A bulifutás indulói közül az idén is 101 Fut a Vác pólót és az összes induló között egy kerékpárt sorsolunk ki.

Nézd át a versenykiírást, és válaszd ki a www.futavac.hu honlapról a neked legtesthezállóbb versenyszámot. Aztán kapcsold ki a telefont, mond le a feleslegesnek tűnő programjaidat és kezdjél el edzeni, mert már csak 6 hét van hátra a futás napjáig, ahol ismét szembe kell szállnod az úttal, az idővel és önmagaddal, hogy fáradtan, izzadtan és koszosan az út porától, de mégis boldogan, ismét célba érj!

Mi ott várunk a célban!

A versenyzéshez kitartó felkészülést és jó futást kívánunk!

Információ: tel: 06 30 921-3924, honlap: www.futavac.hu, mail: nevezes@futavac.hu, facebook: Fut a Vác-Vác Future,

Bíró György és BARÁTAI