közélet
2017. április 6. - Vác
Két buszvonal járatai is terelt útvonalon közlekednek szombaton, a váci csata gyülekezője és felvonulása idején
Április 8-án szombaton délután a hagyományokhoz híven a főtéri gyülekezővel és seregszemlével kezdődik a dicsőséges tavaszi hadjárat váci csatájának momentumait megelevenítő nagyszabású hagyományőrző rendezvény, a kezdési időpont negyed öt.

Az esemény - Fördős Attila polgármester köszöntője után - látványos felvonulással folytatódik, majd a Ligetben 17.30-kor kezdődik a csatajelenetek sora, végül a Honvédemlékmű megkoszorúzásával zárul a program.

Fontos tudnivaló, hogy a rendezvényhez kapcsolódóan a gyülekező, a seregszemle és a lovas hagyományőrzők vezette felvonulás ideje alatt, 16 óra és 17.20 között a 364-es és a 365-ös buszvonalak járatai terelt útvonalon közlekednek, nem érintik a Köztársaság út 40. alatti, a Március 15-e téri, a Konstantin téri és a Budapesti főúti megállókat.
Forrás: vac.hu