közélet
2017. március 10. - Esztergom
Új távolsági buszok jönnek Esztergomba
Harminc új távolsági buszt állított forgalomba a Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Komárom-Esztergom és Fejér megyében. A járművekből több Esztergomba is érkezik.

Az elmúlt 11 év legnagyobb beruházásaként, két milliárd forint ráfordításával, harminc új távolsági autóbuszt állított forgalomba a Komárom-Esztergom és Fejér megye buszos tömegközlekedését végző Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ - ismertette a társaság vezérigazgatója csütörtökön a tatabányai telephelyen.

Németh Tamás az MTI-nek elmondta, a vállalat terveiben idén további 69 busz beszerzése szerepel. A társaság el szeretné érni, hogy 2019 végére a szolgálatban álló 560 busz átlagos életkora hat évvel csökkenjen és tíz év legyen. A tervet a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek még jóvá kell hagynia.

Tari István, az Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. igazgatója elmondta, a kormány számára kiemelten fontos, hogy a 2020-as piacnyitásra az állami busztársaságok jó állapotú járművekkel rendelkezzenek és ehhez legyen költségvetési fedezet.

Krankovics István, a buszokat gyártó Kravtex Kft. ügyvezetője elmondta, minden autóbusz klimatizált, euro 6-os motorral felszerelt. A most átadott 30 buszból tíz jármű alacsony padlójú, a középső ajtónál kihajtható rámpával.

A Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ 1560 embert foglalkoztat, közülük 990 buszvezető, a társaság adózás előtti eredménye 2016-ban megközelítette a 400 millió forintot.


Megyénkben várhatóan itt közlekednek majd az új buszok:

Esztergomi járatok:

Esztergom-Budapest
Esztergom-Győr
Esztergom-Székesfehérvár
Epöl-Esztergom-Komárom
Sárisáp-Esztergom
Piliscsév-Budapest
Oroszlány-Esztergom
Kisbér-Esztergom

Tatabányai járatok:
Tata-Vértestolna-Tatabánya
Tarján-Tatabánya
Kisbér-Budapest
Tardos-Tata-Tatabánya
Tata-Tardos-Tatabánya

Oroszlányi járatok:
Oroszlány-Győr
Oroszlány-Esztergom
Kisbér-Székesfehérvár
Kisbér-Esztergom
Kisbér-Komárom
Forrás: infoesztergom.hu