A hazai közvélemény nagy része számára nem ismeretlen, hogy az 1970-es évek elején létrejött Világörökség Egyezményének célja az emberiség kiemelkedő értékkel bíró kulturális és természeti örökségének megőrzése.

A jogi procedúra nem egyszerű. Janklovics Ádám ügyvéd elmondása szerint a hozzá beérkezett javaslatok alapján a Világörökség Magyar Nemzeti Bizottsága dönt arról, hogy a Világörökségi Listára mely helyszíneket tartja érdemesnek egy valamikori felvételre. Majd a Magyar Állam az, mely felterjeszti az UNESCO-nak a helyszínt.
Azt ellenben már kevesebben tudják, hogy többek között a római limes magyarországi szakaszai, valamint a Tihanyi-félsziget mellett a "Dunakanyar-kultúrtáj" is felkerült a várományosi listára kulturális kategóriában. Igaz, a Visegrádi középkori királyi központ és vadászterület, illetve Esztergom középkori vára korábbi két várományosi helyszín összevonásával. Ez a terület abszolút kimeríti az egyezményben foglalt kulturális kategória definícióját, hiszen a Dunakanyar jellegzetességei mai formájukban az ember és a természet kölcsönhatása révén alakult ki, vagyis a természeti hatásokkal szervesen együttműködő emberi kéz alkotásával. Tudjuk azt is, hogy az egyezményhez csatlakozó államok a területükön fekvő világörökségi helyszínek megóvására és megőrzésére vállalnak kötelezettséget. De vajon a kulturális és természeti értékek megóvásán túl jár-e ez egyéb előnyökkel a világörökségi helyszíneken – vagy az azok közvetlen közelében - élő lakosság számára?

Értékmegőrzés és regionális fejlesztés?

Egy világörökségnek nyilvánított közegben élni természetesen már önmagában is óriási megtiszteltetés. A modern kori turisztikai szakirodalom rendszeresen aláhúzza ugyanakkor azt is, hogy ez a körülmény az adott település számára kiemelkedő gazdasági előnyöket jelenthet. Elég arra gondolnunk, hogy egy nemzetközi szinten is ismeret kulturális vagy éppen természeti értéket hordozó terület nagyarányú turistaforgalmat eredményezhet. Hazánk versenyképessége saját belső erőforrásaitól és külső környezetétől is egyaránt függ. Bár az államszocialista rendszerek bukása után az addig szigorúan elzárt kelet-közép európai országok megjelentek a turisztikai piacon, hazánk idegenforgalmi mutatóink nem javultak. Lengyelország és Csehország ellenben előnyre tudott szert tenni. A 21. századi nemzetközi turizmus számára az egyediség és a nemzeti sajátosságok meghatározóak. Ezeket a belső erőforrásokat hasznosítja a kulturális turizmus, és az annak részeként értelmezett örökségturizmus. A világörökség részévé válás ténye rengeteg változást idéz elő a világörökségi helyszíneken található települések gazdaságában, önmagában már azért is, mert a nemzetközi tapasztalatok szerint a világörökségé válás hírét és jelentőségét a helyi közösségek rendszerint azonnal településmarketingjük szerves részévé teszik. Korábban a fejlesztési elképzelésekben nem vették figyelembe a helyi lakosság érdekeit, értékeit, problémáit. Napjainkra ez jelentősen megváltozott. Az eddigi gyakorlat azt is mutatja, hogy a magyarországi világörökségi helyszíneken és a környező településeken nagyságrendekkel növekedett a forgalom attól az évtől kezdődően, hogy felkerültek a Világörökségi Listára. A Dunakanyar-kulturtáj világörökségi listára kerülése egyéb lehetőségekkel is kecsegtet. Az eddigi tendenciák azt mutatják, hogy a kulturális örökségi helyszíneken a fejlesztések kiemelt és hangsúlyos elemei a rendezvények lehetnek. A rendezvények nem kizárólag a látogatást generálhatják, de jelentősen meghosszabbíthatják a már ott tartózkodó vendégek tartózkodási idejét is.