![]() |
sport
2015. november 27. - Vác
Folytatódhat a korszerűsítés az evezősöknél, Mácsik Miklós az év legjobb utánpótlásedzője
A Magyar Evezős Szövetség a napokban jelezte a Vác Városi Evezős Clubnak, hogy megérkezett az a hét millió forint összegű kormányzati támogatás, ami a Horváth Mihály utcai csónakház energetikai korszerűsítésének folytatását szolgálja - jelentette be sajtótájékoztatón Vácy Károly klubelnök, önkormányzati képviselő.
Az elnök hangsúlyozta: a pályázati nyertes beruházás első ütemében, az elmúlt három hónapban - nyílászárók- és a kazán cseréjével - sikerült jelentősen javítani a csónakház energiahatékonyságát, a jövő évben esedékes második ütem fő feladata pedig az épület szigetelése lesz, illetve korszerűsíthetik a zuhanyzókat. - Hosszabb távon az az elképzelés, hogy napelemes technológiát alakítsunk ki az energiaszükséglet legalább részbeni biztosítása érdekében - mondta Vácy Károly a további fejlesztési elképzelésekről. Természetesen a szakmai munka is szóba került, és ennek kapcsán az elnök örömmel újságolta, hogy a napokban tartott országos edzőkonferencián született döntés alapján az idén Mácsik Miklós lett az év legjobb utánpótlásedzője. - Ez nagyon szép siker, szívből gratulálunk ezúton is klubunk vezetőedzőjének, aki a Pro Urbe-díjas Rapcsák Károly mesteredzővel együtt nagyszerű trénerpárost alkot. Kiemelkedő színvonalú szakmai munkájuk garancia arra, hogy évről évre ott legyünk a klubrangsor elején, idén például a negyedikek lettünk a huszonnyolc egyesületből. Ami pedig a nemzetközi eredményeket illeti, ezen a téren évek óta a VVEC a magyar evezés egyik zászlóshajója, gondoljunk csak az olimpiai kvótáért küzdő Galambos Péter sikereire vagy az idei szezonból az Ács Kristóf-Bácskai Máté kétpárevezős U19-es világbajnoki bronzérmére - sorolta Vácy Károly. A tájékoztatón ott volt a két ifjú titán is, természetesen mindketten a riói bronzérmet tekintik evezős pályafutásuk eddigi csúcsának, de előre is tekintenek, hiszen további utánpótlás éveikben, aztán felnőttként is szeretnének ott lenni a nemzetközi élvonalban. - Lassan nyolc éve evezek, előtte egy darabig fociztam, de az nem jött be nekem. Mátéval lassan öt éve alkotunk párost, és évről évre akadtak szép eredményeink, persze a világbajnoki bronzérem az eddigi csúcs. Remélem, még sok sikeres év van előttünk - mondta a Madách-gimnáziumban tanuló Ács Kristóf, aki úgy fogalmazott: nagyon fontos szerepet játszik az életében az evezés, a váci klub. Bácskai Máté is hosszabb távra tervez az evezést illetően, mint mondta, most az az első, hogy beleerősödjenek a következő életkori kategória nemzetközi mezőnyébe, de természetesen majd felnőttként is szeretnének ott lenni a legjobbak között. - A fejlődéshez minden feltétel adott a VVEC-ben. Először is nagyon jó edzőink vannak. Aztán az is fontos, hogy nem csak mi küzdünk az álmainkért, hanem többi klubtársunkkal, a velünk egykorúakkal és az utánunk jövőkkel együtt egy versengő szellemű, ugyanakkor baráti társaságot alkotunk, jó értelemben űzzük-hajtjuk egymást, aminek az lehet az eredménye, hogy mindannyian egyre jobbak leszünk - mondta a Boronkay-iskola diákja. Részt vett a tájékoztatón Pető Tibor alpolgármester, a VVEC korábbi kétszeres felnőtt világbajnoka is. - Az elmúlt időszakban az önkormányzat nem tudta úgy támogatni az egyesületeket, ahogy korábban tette vagy ahogy szeretné, ennek értelemszerűen a gazdasági világválság az oka, aminek még mindig érződik a hatása. Ezért örülök, hogy a legutóbbi ülésünkön mégis megszavaztunk egy jelentősebb támogatást, ami egyrészt a VVEC edzőinek a már említett edzőkonferencián való részvételét segítette, másrészt hozzájárulás a klub szokásos téli edzőtáboraihoz. És ha egyelőre még nem is tudjuk visszahozni a sportkörök rendszeres éves támogatását, azt ígérhetem, hogy pályázataikhoz igyekszünk segítséget adni az önrész előteremtésében, illetve egyedi esetekben rendkívüli támogatásokkal is próbálunk könnyíteni az arra érdemes egyesületek helyzetén - mondta a városvezető. Ribáry Zoltán Fotó: Cseledy András Fotó: vac.hu
|