közlemények
2014. július 30. - Vác
Turisztikai fejlesztések Vácon
Felismerve a turizmus térségben betöltött gazdaságélénkítő és életminőség javító szerepét, a benne rejlő lehetőségeket, Vác Város Önkormányzata fejleszteni kívánja természeti, környezeti adottságain, kulturális és egyházi hagyományain alapuló idegenforgalmát. A Vác és Környéke TDM Nonprofit Kft. - közismert néven Tourinform Iroda az új Széchenyi Terv keretén belül a Váci HTDMSZ fejlesztése című, KMOP - 3.1.2./C-11-2011-0004 számú pályázat által elnyert negyvennyolc millió forintos támogatásból számos beruházást és fejlesztést hajtott végre a városban, melyek a térség népszerűsítésére, idegenforgalmának segítésére, turisztikai beruházások kivitelezésére irányult.

- A Duna-parton és a város frekventált pontjain elhelyezett kerékpár tárolók, kerékpáros pihenőhelyek, egyházmegyei tematikus útvonalat bemutató táblák, érintőképernyős terminálok mind a turisták tájékoztatását segíti, és lehetővé teszik a városban eltöltött idő meghosszabbítását, érdeklődés felkeltését - mondta Papp Ildikó az iroda ügyvezetője.

Teljesség igénye nélkül, a fent említett pályázat lehetőséget adott ingyenes szakmai előadássorozatot szervezésére az idegenforgalomban érdekelt vállalkozók és civil szerzetek számára. A nyári időszakban a rendszeresen visszatérő rendezvények, programok, családi napok szervezésére, ahol az új faházakat, szabadtéri színpadot, rendezvénysátort is használni tudták. Megújult az információs iroda, új modern kommunikációs eszközök - honlap, QR kódok, marketing terv - és színes többnyelvű nyomtatványok is készültek, melyek mind a turisták tájékoztatását segítik elő.

A sokféle projekt kivitelezési ideje: 2012.01.02.-2014.06.30