egészség
2012. április 12. - Regionális
Értem én Doki, hogy mozogni kell, de hol? Mennyit? Hogyan?
Magyarországon és a világ szinte minden fejlett országában a szív és érrendszeri megbetegedések vezetik a megbetegedési és halálozási statisztikát. A cukorbetegséggel összefogva pedig egyértelműen uralják a piacot, pedig ennek nem feltétlenül kellene így lennie.
Ezeknek a betegségeknek van két fontos kapcsolódási pontjuk. Az egyik, hogy kialakulásukban nagy szerepet játszik az elhízás, másik, hogy rendszeres mozgással és helyes étrenddel megelőzhetőek, karbantarthatók, sőt, nem ritkán elérhető a gyógyszermentes élet. Hogy konkrét esetet említsek, egy kedves barátom, János a cukorgyógyszerétől, egy másik, Imre pedig a vérnyomás csökkentő gyógyszerétől vált meg kevesebb, mint fél éves rendszeres mozgásnak és az étrend optimalizálásnak köszönhetően.

Sajnos az emberek többsége nem hajlandó felkeresni orvosát, ha csak "kicsit" nem érzi jól magát. Első megoldásként az öngyógyszerelés saját kútfőből, másodsorban pedig a "szomszédasszonynak is ezt írták fel" jön számításba, pedig az idejében felismert és helyesen diagnosztizált kóros folyamatok nem csak megállíthatók, de sok esetben visszafordíthatók. Az orvosok, és tisztelet a kivételnek, hajlamosak lerendezni a gyógyszer melletti kiegészítő kezelést azzal, hogy fogyjon le és mozogjon többet! Jogosan kérdezi meg a beteg, gyakran csak aztán, hogy elhangzott a "Kérem a következőt!": de hogyan?!?

Kihez lehet ilyenkor fordulni?

Tanácsolom, hogy keressen fel egy dietetikust, vagy más táplálkozási tanácsadót, aki megreformálja az étrendjét, illetve egy személyi edzőt, aki bevezeti az állóképességi edzés rejtelmeibe, mert annak jótékony hatásai rendkívül gyorsan érződnek és sokkal simábbá teszik a gyógyulás rögös útját. Az állóképességi edzésről és hatásairól: http://edzematestem.hu/az-allokepessegi-edzes-jotekony-hatasai/.

Egy jó szakember nem csak elindulni segít, hanem folyamatos támogatást és segítséget nyújt az új, egészséges életmód kialakítása során.



Klein István
Személyi Edző, Életmód Tanácsadó
www.edzematestem.hu