politika
2010. október 7. - Sződliget
Sződliget új polgármestere: a jól tervezett kampány hozta a sikert
Riportsorozatunk második állomásán Sződliget újonnan megválasztott polgármesterét kérdeztük a jövőben megvalósítandó tervekről, feladatokról. Juhász Béla Róbert, a Tiszta Forrás szövetség színeiben 832 db szavazatot (41,48%) kapott az önkormányzati választásokon, megelőzve a település volt polgármesterét Bábiné Szottfried Gabriellát, aki 587 szavazatot (29,26%) tudhat magáénak.


Hogyan értékeli a választási eredményeket, Ön szerint minek köszönhető megválasztása?
A sződligeti választási eredményeket nem nehéz értékelni: a választók igen magas részvétel mellett, a korábbi választások során talán soha nem látott magas szavazat-aránnyal, mind polgármesternek, mind képviselőknek, kizárólag a Tiszta Forrás Szövetség jelöltjeit bízták meg a község ügyeinek intézésével a következő négy évre. Azt hiszem ez magáért beszél - egyrészt a választók elégedetlenségét fejezi ki az elmúlt évek eredményeivel, másrészt egy óriási bizalmat jelez a Tiszta Forrás Szövetség irányába. Úgy gondolom, hogy a választási eredmények mögött a sződligeti polgárok nagyon komoly elvárásai is megjelennek, ami számunkra nagyon nagy felelősséget jelent.

A választási győzelemben bizonyosan közrejátszott az is, hogy kampányunk jól tervezett és sikeres volt - sikerült megszólítani a választók többségét és eljuttatni hozzájuk a legfontosabb üzeneteinket. A sződligetiek megértették, hogy az önkormányzati munka nem egyszemélyes vállalkozás, hanem csapatmunka. Csak egy jól felkészült, magasan képzett és hasonlóan gondolkodó csapat képes komoly eredményeket elérni.

Az elkövetkezendő négy évre mik a legfontosabb megvalósítandó feladatok?
A legfontosabb feladat - ami a választási kampányunk jelszava is volt - egyetlen szóval megfogalmazható: a fejlődés. Az elmúlt évek pangása és látszat-eredményei helyett igazi fejlődést indítani el Sződligeten. Fejlődést - anyagi, szociális, kulturális és morális értelemben. Ez nem csak - és talán nem elsősorban - látványos intézkedéseket és beruházásokat jelent, hanem egy olyan átlátható és demokratikus helyi közélet kialakítását és a falu lakóinak olyan összetartó közösséggé kovácsolását is, ami megalapozza és hosszú távon fenntarthatóvá teszi a községben élő emberek életminőségének a javulását.

Mi lesz hivatalba lépése után az első intézkedése?
Az első és legsürgősebb feladat a község árvízi védelmét szolgáló gát tervezésének áttekintése és felgyorsítása lesz. Ez Sződliget történetének egyik legnagyobb volumenű beruházása és a kivitelezésre vonatkozó pályázat benyújtásának határideje nagyon közeli. Ezért ez a feladat most abszolút prioritást élvez. Ezzel egyidőben elvégezzük az önkormányzat teljes pénzügyi és jogi átvilágítását, hogy pontos képet kapjunk a pillanatnyi állapotokról. Ezt a feladatot a testületben helyet foglaló könyvvizsgáló és jogász képviselő társaim fogják irányítani.



Sorozatunk előző riportja:Vác új polgármestere: Sikerét a pozitív kampánynak köszönheti


L. Benő Beáta