politika
2010. október 6. - Vác
Vác új polgármestere: Sikerét a pozitív kampánynak köszönheti
Szerkesztőségünk riportsorozatot indít el, melyben a régiónkban újonnan-, vagy újraválasztott polgármestereit szólaltatjuk meg. A választás eredményéről, a jövőben tervezett megvalósítandó tervekről, feladatokról kérdeztük őket. A polgármesterek ugyanarra a három kérdésre adtak válaszokat. Első állomásunk Vác, ahol szoros küzdelemben sikerült Fördős Attilának nyernie. Független jelöltként 4255 db szavazatot (32,54%) kapott, 127 szavazattal megelőzve így a város volt polgármesterét, Dr. Bóth János MSZP jelöltet, aki mögött csupán 28 szavazattal lett harmadik Pető Tibor, a Fidesz képviseletében.

Hogyan értékeli a választási eredményeket, Ön szerint minek köszönhető megválasztása?
Nagyon nagy öröm számomra az eredmény, amely Vác városában született meg, a polgármesteri címért vívott küzdelemben. A győzelmet annak köszönhetem, hogy nagyon sok ember állt mellém amikor a többi politikus ki akart szorítani a politikai küzdőtérről. Elég hosszú ideje veszek részt a közéletben ahhoz, hogy sokan ismerjenek és a szavazófülkében ez is nagyon sokat számított. Az ellenfelek rossz taktikát választottak, mert negatív kampányt folytattak velem szemben, én viszont pozitív kampányba kezdtem: ez az ami az én javamra billentette a mérleg nyelvét.

Az elkövetkezendő négy évre mik a legfontosabb megvalósítandó feladatok?
A legfontosabb, hogy a váci költségvetést egyensúlyban tudjuk tartani, ennek érdekében igazításokat kell eszközölni. A kötelezettségeink közül a meglévő beruházásokat be kell fejezni. A városépítésben szeretnék egy nyitott párbeszédet folytatni a lakossággal, a lehető legszélesebb közvélemény előtt, hogy azok a gondolatok és tervek melyek a lakosság részéről megfogalmazódtak, megvalósulhassanak. Az intézményi struktúrát (oktatási, szociális, egészségügyi, stb. intézmények), amellyel Vác városa rendelkezik, megtartjuk és működtetjük.

Mi lesz hivatalba lépése után az első intézkedése?
Az első és legfontosabb feladat: összehívni a képviselő-testületet, megválasztani a bizottsági tagokat. A szakmai bizottságokat el kell indítani, hogy a döntések gördülékenyen haladjanak és folyamatos legyen az önkormányzat működése. Át kell tekinteni, hogy milyen örökséget hagytak maguk mögött, akik előttünk irányították Vácot. Elképzelhető, hogy változtatásokra, más döntésekre lesz szükség, illetve fontosnak tartom jogilag is áttekinteni, megvizsgálni az elmúlt évek döntéseit.


L. Benő Beáta