![]() |
környezetvédelem
2009. április 14. - Vác
Föld napja: egy hetes program Vácon
A hagyományos Naszály-túrával kezdődik az idei Föld napi rendezvénysorozat, amelyet a Vác Város Környezetvédelméért Alapítvány, Vác Város Polgármesteri Hivatala és a Váci Diákönkormányzat rendez.
Április 18-án, szombaton reggel 9 órakor autóbuszok indulnak a buszpályaudvartól Katalinpusztáig, ahol a kukatúraként is ismert gyalogtúra kezdődik. A program ingyenes, turistatérképet és ebédet is kapnak a résztvevők. A következő rendezvényre április 21-én, kedden kerül sor, reggel 9 órától a Gyakorló Város program keretében foglalkozásokat tartanak a nagycsoportos óvodásoknak. A tájépítész egyetemisták Energia címmel tartanak interaktív játékos ismeretterjesztést a deákvári óvodákban. Másnap, április 22-én a középiskolások környezetvédelmi kommunikációs versenye következik, együtt a diákpolgármester-választással. A jelöltek a főtéren mutatkoznak be, majd a városházán versenyeznek a csapatok. Délután négy órakor a főtéri színpadon iktatják be az új diákpolgármestert, ezt követően pedig váci zenekarok lépnek fel. Április 24-én, pénteken 9 órakor a kistérség általános iskolásainak kerékpáros környezetvédelmi versenye kezdődik. A versenyen a váci és a környékbeli általános iskolák felső tagozatosainak 10 fős csapatai vesznek részt. Az ünnepélyes eredményhirdetésre a fél 2 után kerül sor, a Görög Templom Kiállítóhelyen.
|