XIX. Váci Világi Vigalom 2011. július 29-30-31
július 29., péntek - július 31., vasárnap | 09:00 óra | kulturális | Vác
Kedves Vendégeink!
Kedves Váciak!



Örömmel invitálom Önöket a XIX. Váci Világi Vigalom eseményeire. A
hétköznapokat követően július utolsó péntek, szombat, vasárnapja
Vácon minden évben ünnep, mely reményeink szerint ismét a tartalmas
kikapcsolódást nyújtja a legtöbbek számára. A Váci Világi Vigalom, mint
kulturális fesztivál, olyan eseménnyé vált hazánk nyári
rendezvényeinek sorában, amely méltán vívott ki magának hírnevet,
elismertséget az ország hasonló programjai között. Ami még ennél is
fontosabb, hogy a vigalmat az itt élők érezhetően szeretik, várják,
hiszen kiváló művészek látogatnak városunkba, s természetesen
láthatjuk, hallhatjuk helyi kiválóságainkat is. Nem titok, hogy a
hétköznapok során nehéz gazdasági örökséget cipelünk, mégis úgy
gondoltuk, egy évben egyszer meg kell ajándékozni az itt élőket, olyan
kulturális és művészeti produkciókkal, melyek belépőjegyeit nem
mindenki engedhetné meg magának, pedig mindenki megérdemelné.
Szóljanak a fanfárok, zengjenek a kórusok, dübörögjenek a rock
bandák, kinek úgy tartja kedve, akár táncra is perdülhet. Sokak
örömére az idei évben is megcsodálhatjuk az Erdélyből érkező
kézművesek portékáit, a csembaló mellett, megannyi műfajt és
hangszert, könnyed néptáncosainkat és a templomi hangversenyek
komolyságát. Gondolva a családokra, hadd ajánljam figyelmükbe a
gyermekprogramokat, s ha már a kicsiknél tartunk akár velük együtt –
és számos kiállítás között- érdemes megtekinteni az idei évtől Vácott
otthonra talált Sajdik Gyűjteményt is.

A Vigalomra mindig élmény kilátogatni, hiszen a színvonalas
programok mellett, szinte minden kedves ismerőssel találkozunk.
Öröm számunkra az is, hogy számos váci család e napokban fogadja
távolabbról érkező és szeretett vendégeit, kérem, legyenek büszkék
Vácra és a rendezvények mellett, ha idejük engedi, mutassák meg a
hozzánk látogatóknak ezer éves városunk minden szépségét.
Kívánok Önöknek örömteli találkozást, jó szórakozást, tartalmas
kikapcsolódást és feledhetetlen Váci Világi Vigalmat!

Fördős Attila
Vác város polgármestere

Bővebb információ: www.vacivigalom.hu
Helyszín:Vác

A FESZTIVÁL PROGRAMJAI

Találatok száma: 3
XIX. Váci Vilgái Vigalom Július 29.
július 29., péntek | 16:00 óra | kulturális | Vác
16 óra A Váci Ifjúsági Fúvószenekar koncertje - Március 15. tér A váci Bartók Béla Zeneiskola növendékeinek közreműködésével
Művészeti vezető: Kápolnai Jenő

17 óra Nyitóhangverseny - Fehérek temploma A Váci Szimfonikus Zenekar koncertje
Műsor:
Liszt: Hungária - szimfonikus költemény
Puccini: Messa di Gloria
Szólisták: Xavier Rivadeneira - tenor , Tóth János - basszus
Közreműködik:
Vox Humana Énekkar,
karnagy: Hartyányi Judit
Vezényel: Farkas Pál

18 óra Nyitóceremónia - Március 15. tér
A felvonulás a váci Kőkaputól indul és a város főterére érkezik meg Tartson Ön is velünk és kísérje végig a felvonulást!
Ősbemutató: "A szívem városa" - Vác dala
A szívem városa szövegíró: Toldi Tamás
Közreműködnek: a Fónay - HUMÁNIA - Társulat, a Váczi Néptáncegyüttes, a Kék Duna Mazsorettcsoport, a Familia Gladiatoria, a Váci Huszár- és Nemzetőr Bandérium, a Váci Városi Fúvószenekar, a Silverstar Művészképző Iskola és a Garagulya Gólyalábas Kompánia.

18:30 óra Barokk jelmezverseny - DDC művészetek udvara Legyen részese a Váci Világi Vigalomnak!
Öltözzön barátaival együtt jelmezbe és vegyen részt Ön is a barokk város forgatagában a barokk jelmezverseny és felvonulás keretén belül!

19 óra Táncol a Napkirály - Bartók Béla Zeneiskola Előadja a Custos Viol Consort
Művészeti vezető: Szászvárosi Sándor
Zeneszerzők: Sainte Colombe, Marin Marais, Jean Baptist Lully
Tagok: Regős Júlia - viola da gamba,
Ölveti Mátyás - viola da gamba,
Szászvárosi Sándor - viola da gamba,
Győri István - lant, barokk gitár

19 óra Derby zenekar koncertje - Rock színpad
Slágerek a ’60-as évektől napjainkig
Tagok: Dörnyei Tímea - ének, Tóth János - szólógitár, ének, Herczeg György - billentyűs hangszerek, ének, Hruskó József - dob, ének, Koblász Sándor - basszusgitár, ének

19 óra Dunakanyar Hangja döntősei - Duna-parti nagyszínpad
Ez év tavaszán, a II. Dunakanyar Hangja térségi tehetségkutató énekversenyen tíz fantasztikus hangú énekes jutott a döntő-fináléba, ahol együtt küzdöttek meg a „2011 Dunakanyar Hangja” kitüntető címért. A fiatal énekesek a magyar tehetségek felkarolásáért, valamint az éneklés népszerűsítése érdekében egy fergeteges hangulatú koncertet adnak, amelynek keretében fellép majd Polgár László, 2010 Dunakanyar Hangja, valamint az idei év győztese Kováts Veronika is. www.dunakanyarhangja.hu

20 óra Népszerű dallamok - DCC művészetek udvara
A komolyzene is lehet szórakoztató!
A zeneirodalom legszebb és legnépszerűbb művei csendülnek fel ezen az estén a Váci Szimfonikus Zenekar előadásában.
Műsoron Rossini, Bizet, Grieg és Hacsaturján közismert művei.
Vezényel: Farkas Pál

20 óra Szabó Mariann (X-Faktor) és a Groovy együttes koncertje -Március 15. tér
A Groovy zenekar 2009 nyarán, a 90.9 Jazzy Rádió street-jazz sorozatára alakult, és közismert pop dalok „jazzy” átiratait játssza, könnyedén, vidáman. A csapat ott követte el a hibát, hogy 2010 szilveszterére elhívták énekes vendégnek Szabó Mariannt. Azóta nem tudják levakarni, sőt már a saját dalait is ráerőltette a srácokra.
Szabó Mariann - ének, Albert Zoltán - szaxofon, Bokros László - dob, Magán Olivér - zongora, Zdosek Ádám -basszusgitár

20 óra Csuka Ágnes és Lachegyi Anna koncertje - Bartók Béla ZeneiskolaKözreműködik: Csuka Ágnes - zongora, Lachegyi Anna - cselló
Műsor: Beethoven: Á-dúr cselló-zongora szonáta I.tétel, Rachmaninov: 2 prelűd, Brahms: 2 rapszódia, e-moll cselló-zongora szonáta I.tétel, 2 Intermezzo, Scriabin: 2 etüd, Piazzola: Le grand Tango

20 óra Barokk lakoma - Városháza udvara
Korhű ceremóniával kísért lakoma - zenés-táncos műsorral.
A rendezvény lebonyolításáról a váci Remete-Pince Étterem gondoskodik.
A jegy ára: 8.000-Ft
A jegyek elővételben vásárolhatók:
Remete-Pince Étterem Vác, Fürdő lépcső u. 3. Tel: (27) 302-199

21 óra Végtelen együttes koncertje - Rock színpad
Dallamos, lendületes rockzene magával ragadó szövegvilággal, amely minden dalban más és más hangulatot teremt.
Tagok: Szaszkó Péter - gitár, Fónagy Gábor - gitár,ének, Pálfi Tamás - basszus, Fábián Tamás - dob, Bozi András - billentyű

21 óra Bikini koncert - Duna-parti nagyszínpad
A Bikini zenekar fellépéseinek szinte mindegyike telt ház, gyakran több tízezer ember előtt zajlik. A zenekar 1997-ben újjáalakult, hogy azóta a korábbiaknál is jobb albumokat készítsen, s ott legyen minden városban és faluban, határon innen és túl. Hogy egyszerre szórakoztasson és elgondolkodtasson, hogy felnyissa a szemeket - ugyanakkor reményt is adjon.


22 óra Pedrofon - Swing & Rock 'n Roll Show Band - utcabál - Március 15. tér
A zenekar a ’30-as, ’40-es évek swing dallamai mellett a legtáncolhatóbb rock & roll slágereket játssza. Sok esetben rekeszizmokat erősen próbára tevő, egyedi, humoros, magyar "fordításban".
Tagok: Szajkó Edina - ének; Födő Sándor - szólógitár, ének; Kosztolicz Péter - szaxofon, ének; Solymosi Róbert - dob; Porvay György - basszusgitár, bőgő; Kovács Erik - zongora, billentyűs hangszerek, vokál, ének

23 óra Crockodeal koncert - Rock színpadA zenekar idén ünnepli 10 éves fennállását, amit egy nagyszabású jubileumi koncerttel szeretne megünnepelni ősszel. Több mint fél éves kihagyás után a Crockodeal együttes újra színpadra lép a Váci Világi Vigalom keretében. Új műsorral és bővített repertoárral kedveskednek a rajongóknak.
A zenekar tagjai: Tornay Gábor - ének, dr. Vajta Mátyás - basszusgitár, vokál, Acsay Ákos - billentyűk, vokál, Oláh Imre - szólógitár, Papp Dávid Mátyás - dobok


23 óra Utcabál a rozsnyói Joker zenekarral- Duna parti nagyszínpad
Helyszín:Vác
Rendezvénysorozat:XIX. Váci Világi Vigalom 2011. július 29-30-31
XIX. Váci Vilgái Vigalom Július 30.
július 30., szombat | 10:00 óra | kulturális | Vác
10 óra Gergő juhász - bábjáték - Városháza udvara
A szegény vándor legény, Gergő hosszú ideje járja már a világot. Egy napon azonban megpillant egy szépséges leányt az erdőben, akinek violakék szemeiért felcsap juhásznak. Hogy elnyerje a kezét, meg kell őriznie a király báránykáját, ami nem is olyan egyszerű, mint gondolta. 11 óra Német nemzetiségi műsor - Március 15. térA Pest Megyei Területi Német Kisebbségi Önkormányzat szervezésében
Közreműködnek:
Kismarosi Marus Sváb Hagyományőrző Néptánccsoport
művészeti vezető: Nagy Izabella
Kismarosi Nachtigall Kórus
művészeti vezető: Andreszné Végvári Zsuzsanna
Nagymarosi Wildenrosen Táncegyüttes
művészeti vezető: Galamb Emese

11 óra Kukamese - A Fogi színház mesejátéka - DDC művészetek udvara
Újrahasznosítás, környezetet kímélő kultúra. Juj, de unalmas fogalmak! Halljuk nap, mint nap, érezzük hiányukat! Bezzeg a mesék birodalmában milyen izgalmasak a különböző színű kukák, azaz dehogy kukák! - Fém Feri, Papír Pali, Üvegénia, Barnaüveg Balambér, Poli Eszter lakóházai. És Komposzt anyó... A mese fordulatos eseményeit még izgalmasabbá teszik a remek dalok, Radványi Balázs (Kaláka) szerzeményei.

14 óra Zene ütőhangszerekre könnyedén- Bartók Béla Zeneiskola
Előadó:Nagy Nándor

15 óra I. Dunakanyar szépe választás döntője - Duna-parti nagyszínpad
Idén első alkalommal kerül megrendezésre a Dunakanyar Szépe elnevezésű térségi szépségkirálynő-választás. A nagyszabású rendezvény szombati döntőjében a környező települések legszebb hölgyei versengenek a koronáért és a 2011 Dunakanyar Szépe kitüntető címért. www.dunakanyarszepe.hu

15 óra Seishokan Aikido Egyesület bemutatója - Rock színpad

15 óra Kárpátaljai néptáncegyüttes műsora - Március 15. tér
A váci Ukrán Kisebbségi Önkormányzat szervezésében megvalósuló program
A Kárpátaljai Néptáncegyüttes régi hagyományok alapján alakult meg Ukrajnában. Repertoárjában nem csak ukrán, hanem szlovák, cseh, magyar és német táncok is szerepelnek.
Leghíresebb táncok: Drobojka, Tropotyánki, Hopak
Az együttes vezetője: Natalia Petij-Potapcsuk
Koreográfus: Klára Balogh

16 óra A kalsszikusoktól a tangóig - Bartók Béla Zeneiskola
Közreműködnek: Kocsi Hajnalka fuvolaművész és Fábián Annamária gitárművész
Szerzők: Georges Bizet, Francois Borne, Astor Piazzola

16 óra Kárpátia folklóregyüttes - Március 15. tér
A váci Ruszin Kisebbségi Önkormányzat szervezésében megvalósuló program
A Ruszin Kulturális Egyesület égisze alatt működő Kárpátia Folklóregyüttes 2009-ben alakult Budapesten. E nemzetiségi hagyományőrző folklórcsoport koreográfusa, valamint a népdalkórus vezetője: Galda Levente.
Gazdag repertoárjuk elsősorban autentikus ruszin, szlovák és magyar koreográfiákat, illetve népdalokat tartalmaz, emellett sváb, székely, cigány és szerb néptáncokat is nagy örömmel adnak elő. A hangszeres élőzenei kíséretet a Kóborzengő Zenekar biztosítja számukra Erdélyi-Molnár Klára vezetésével.

16 óra Gigmaker koncert - Rock színpad
A zenekar 2008 végén alakult azzal a céllal, hogy saját pop-rock slágereikkel a repertoárjukban, sikert-sikerre halmozva törjenek a magyar könnyűzene tökösebbik végének élére.” Poptorock.hu
Tagok: Bokor Ádám - gitár, Hajdú Anett - ének, Kovács Gergő - ének, trombita, Séra Richard - basszusgitár, Petrovics Dániel - dob

16:30 óra Váci fiúk - Városháza udvara
A váci Cigány Kisebbségi Önkormányzat szervezésében megvalósuló program.17 óra "Víg-Vác" —Kellemes koraesti kabaré - DCC művészetek udvaraBemutatja a Fónay - HUMÁNIA - Társulat nyári „szakosztálya”. Jöjjön el az udvarba, üljön le kényelmesen, és adja át magát a lemenő napsugarakban felcsendülő vidámságnak. Nosztalgikus kabaré- jelenetek, viccek, adomák és tréfák, víg történetek. Igazi "váci-humor". Mindez átszőve kellemes melódiákkal, fiatalsággal-bolondsággal...
És akik Önt mosollyal várják: Pankotay Péter mv., Nábelek Anita, Ruzicska László, Takács Orsolya, Smál Gábor, Fehérvári Fruzsina, Kecskeméti Róbert mv.

17 óra Barokk kamarazene - Evangélikus templom
A régizene területén két évtizede tevékenykedő kiváló váci művészek műsorán C. Ph.E. Bach és G.Ph.Telemann későbarokk kamarazenéjének gyöngyszemei szerepelnek. A hangverseny közreműködői: Lachegyi Imre - blockflöte, Bednarik Anasztázia - csembaló, Szászvárosi Sándor - viola da gamba
A helyszínen a művészek közös CD-felvétele megvásárolható.

17 óra MAN-diner együttes koncertje - Duna-parti nagyszínpad
Az öttagú váci Man-diner zenekar 2010-ben alakult. A zenekar kifejezetten szórakoztató, táncolható slágerzenét játszik. A zenekar tagjai már korábban számos váci zenekarban bizonyították zenei képességeiket.
Tagok: Czene Zoltán - dob, Galambos Géza - szólógitár, Nagy József - billentyűk, ének, Petre József - ritmusgitár, ének, Wetzel Károly - basszusgitár, ének

17:30 óra Nagyon Ütősök - Március 15. tér
Koncertjeiken elsősorban saját szerzemények, valamint egzotikus tájak (Kuba, Dél-Amerika, Afrika) zenéi csendülnek fel. Közel 100 különböző ütőhangszert vagy üthető tárgyat szólaltatnak meg. Az ismert ütőhangszereken (conga, timbales, dobok) kívül ütőhangszeres ritkaságok (djembe, udu, cajon), sőt még a mindennapi élet használati tárgyai (vödrök, hordók, gyufásdoboz, autóalkatrészek ) is megszólalnak.
Tagok: Kovács Péter, ifj. Fazekas László, Pödör Bálint

18 óra Musicalre és slágerre hangolva - Bartók Béla Zeneiskola műsorban rajzfilmzenék, musicalrészletek, könnyűzenei slágerek hallhatók Dónusz Katalin tanítványainak előadásában.

18 óra Éjjeli Járat koncert- Rock színpad
Tagok: Kozma György - ritmusgitár, Miklós Attila - szólógitár, Petrik Róbert - ének, Kozma Szabolcs - ritmusgitár, Balázs Gábor - basszusgitár, Csík Attila -dob

19 óra TRIO: Lachegyi - Krommer - Baksa - DDC művészetek udvaraKözreműködik: Lachegyi Máté - zongora, Baksa Péter - nagybőgő, Krommer Balázs - dob
Az együttes 2010 márciusában, Pécsett alakult fiatal, de a magyar jazz-életben már évek óta jelenlévő zenészekből. Olyan formáció létrehozása volt a céljuk, amely a jazztriók hagyományait követve számos szituációban megállja a helyét. Repertoárjuk átfogja a műfaj történetét: a korai, szvinges darabok és bebop-sztenderdek mellett a jazz mai, modern értelmezéséit is megszólaltatják.

19 óra Varga Miklós és a Band koncertje - Március 15. tér
Közreműködik:
Varga Miklós - ének
Retzler Péter - billentyűs hangszerek
Szabó Attila - gitár
Berczelly Csaba - basszusgitár
Solymosi Róbert - dob
Toldi Tamás - vokál
Csányi István - szaxofon, percussion

19 óra Kitti Live koncert - Duna-parti nagyszínpad
Az együttes 2010-ben alakult. Blues, rock, funk-rock és egyéb stílusokban - ismert külföldi és magyar előadók slágereit dolgozzák fel, valamint saját dalok is színesítik a repertoárjukat. 2011 elején elkészült első demojuk és a zenekar első születésnapján elmondhatták, hogy átlag havi két koncertet adtak az elmúlt évben
Tagok: Behany Gábor - dob, Oláh Imre - gitár, Patrik Judit - ének, Sajben Gábor - basszusgitár

20 óra All About koncert - Rock színpad
Az acid jazz stílus szerelmesei és a táncolni vágyó funky kedvelői is otthonra lelnek saját számaikban és feldolgozásaikban egyaránt. Stílusukat leginkább az Incognito, Brend New Heavies, Wicked Jazz SoundS Band, és Tower of Power szeretete ihleti. Számos koncert és jazzfellépés áll a zenekar háta mögött.
Tagok: Kullai Timi - ének, Németh Attila - basszusgitár, Noé Gergely - billentyű, Nógrádi Zoltán - gitár, Kiss Attila - dob, Sinkó Bence - percussion, Szabó Dénes - szaxofon, Újvári Gábor - trombita

20 óra A Szent Cecília Kórus hangversenye - Székesegyház
A váci Székesegyház Szent Cecília Kórusa az ország legnagyobb egyházi énekkara, mely 50 év óta rendszeres liturgikus szolgálatot végez a püspöki katedrálisban és hangversenyeket ad. Különleges koncertjeik a Lourdes-i Bazilikában, a Párizsi Notre Dame katedrálisban és római Szent Péter Bazilikában voltak. Városunkban - kulturális tevékenysége mellett - közösségteremtő erejével összefogja az énekelni szerető és azonos értékrendű fiatalokat és idősebbeket.
Karnagy: Varga László zeneszerző, az OMCE igazgatója
Közreműködik:
a Balingeni Szentlélek Templom Gyermekkórusa, valamint Dr. Bednarik Anasztázia orgonaművész

21 óra "Te rongyos élet..." - Március 15. tér
Operett gála Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Huszka Jenő, Ábrahám Pál műveiből. Ha egy zeneszerző muzsikájának az a mércéje, hogy milyen hosszú ideig él, akkor a felsorolt szerzők művei diadalmasan túlélték korukat, éppen ezért joggal nevezhetjük őket halhatatlanoknak.
Az "operett" szó állítólag Mozarttól származik és kis operácskát jelent. Az elnevezés óta a közönség számára egyértelműen világos, hogyha operettelőadást hirdetnek a színlapok, akkor könnyű és szórakoztató muzsikára, továbbá vidám és kedves mesére lehet számítani.

21 óra Made In zenekar koncertje - DDC művészetek udvara
A MADE IN zenekar 2000-ben alakult. Repertoárjuk a ’70-es, ’80-as évek örökzöld latin-funky és disco slágereit egyaránt tartalmazza. A zenekar tagjai neves hazai előadóművészek állandó kísérői és szólistái.
Tagok: Pálinkás Gergely - gitár, Nagy Gergely - billentyűs hangszerek, Toldi Tamás - ének; Kovács Péter - ütős hangszerek

21 óra Fáklyás vizi karnevál - Rév állomás
A váci vízi sportegyesületek közös szervezésében.
Látványos fáklyás vízi felvonulás a Dunán élő dob-show kíséretében.

21:30 óra Keresztes Ildikó Band koncertje - Duna-parti nagyszínpad
2010 tavaszán jelent meg negyedik nagylemeze "Csak játszom" címmel. Az albumon feldolgozások hallhatók ismertebb és ismeretlenebb dalokból. Két új szám is szerepel a lemezen (Csak a miénk, A nevem), ezek Björn Lodin svéd zeneszerző dalai. Az album zenei rendezője Szekeres Tamás, a dalok többségében ő gitározik.
Tagok: Szekeres Tamás - gitár, Egyházi Gábor - basszusgitár, Gömöry Zsolt - billentyű, Sümeghi Tamás – dob

22 óra Patrióta koncert - Rock színpad
2007 őszén megalakult a Patrióta zenekar váci zenészek közreműködésével. 2008 októberében jelent meg első nagylemezük Ébredés címmel, mely Berczelly Csaba - Szabó Attila szerzőpáros saját szerzeményeit tartalmazza
Tagok: Berczelly Csaba - ének, basszusgitár, akusztikus gitár, Szabó Attila - gitárok, vokál, Terman László -basszusgitár, gitár, vokál, Horváth Ádám - dob

23 óra Madarak házibuli-zenekar utcabálja - Március 15. tér
Az 1994-ben alakult Madarak házibuli-zenekar repertoárján a rock and roll korszaktól kezdve a legmodernebb zenékig terjed a dalok skálája. Az eMeRTon-díjas banda 1998-ban a hazánkban koncertező szuper hármas, Jerry Lee Lewis, Little Richard és Chuck Berry zenekarával közös koncertet adott a Kempinsky Hotelben, ahol többek közt Elvis Presley gitárosával James Burtonnel játszottak együtt

23 óra Fergeteg party dj Dominique-kal - Duna-parti nagyszínpad
Helyszín:Vác
Rendezvénysorozat:XIX. Váci Világi Vigalom 2011. július 29-30-31
XIX. Váci Vilgái Vigalom Július 31.
július 31., vasárnap | 10:00 óra | kulturális | Vác
10-12 óra Kézműves foglalkozások - Városháza udvara

10 óra Eucharist zenekar dicsőítő koncertje - Március 15. tér
Istenről szóló, Istentől ihletett dalok az akusztikus rock stílusában. Az országosan ismert dicsőítő zenekar ez alkalommal is célul tűzte ki, hogy a nyitott szívvel érkezőket az éneklésben és ritmusos zenében egyesítse és Isten felé irányítsa. www.eucharist.hu


10 óra A-Capella Chor Almedshofen - Baptista imaház
A donaueschingeni Almdeshofen-ből érkező kórus repertoárja a templomi és világi énekeken át egészen a modern dallamokig terjed.

10 óra "Az emberiség története táncképekben" - DDC művészetek udvara
A műsorban a néző eljuthat az őskortól napjainkig, majd a jövőig. Jelmezes produkció. Szereplők a Silverstar Művészképző Iskola növendékei. Koreográfusok: Jacsó Andrea, Csukás Szilvia, Szigeti Szabina, Bordás Péterné Györgyi, Kettler Alexandra. Rendezte: Bordás Péterné Györgyi

11 óra Az Üveghegyen túl - kalandozás a mesék földjén- Városháza udvara
A Katáng együttes zenés gyermekműsora
Az úton a vándorok találkoznak a sárkánnyal, tündérekkel, óriással, a világszép királykisasszonnyal és még sok mesebeli teremtménnyel.
Tagok: Kaczúr Csilla - ének, harmonika, ír furulyák, Chilton Flóra - kelta hárfa, Farkas Péter - ének, gitár, Kas Bence - ének, dobok, Sólyom Imre - bőgő

11 óra Dr. Bednarik Anasztázia orgonakoncertje - Ferences templom
Bednarik Anasztázia a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem orgona szakán, Lehotka Gábor tanítványaként 1987-ben szerezte meg orgonaművészi és szakközépiskolai orgona-és zeneelmélet tanári oklevelét. 1987 óta tanít Vácott. 1993-ban tevékenységéért megkapta a Neufeld Anna alapítványi díjat, 1998-ban pedig a Váci Katedra pedagógiai kitüntetést. 2007 novemberében szerezte meg doktori fokozatát. 2009-ben Vác Város Művészeti díjat vehette át.

11 óra Matematica - Rock színpad
Tagok: Papp Alex - szólógitár, Domonkos Konrád - vokál, Király Artúr - ritmusgitár, Kovács Dávid - basszusgitár, Selmeczi Dóra - vokál, Tóth Máté - billentyű, Tóth Miklós - dob, Kurucz Zoltán - dob

15 óra Legszebb Férfikor koncert - Duna-parti nagyszínpad
Tagok: Bóta Tibor - ének, gitár, Csipán László - dob, ének, Majnik László - gitár, ének, Wanderlik Béla - bass, ének

15 óra A Váci Városi Fúvószenekar műsora - Március 15. tér
Művészeti vezető: Ábrahám Balázs

15 óra Konkrét koncert - Rock színpad
Az iskolai események és a kultúrkocsmák világából először lép ki a szabadba az alternatív, indie és a klasszikus rockzene hagyományaiból és feldolgozásaiból építkező együttes.
Tagok: Verebélyi Boglárka - vokál, Hajdú Gergely - vokál/bass, Kálóczi Bence - gitár, Papp Balázs - gitár, Ilyés Donát - dob. Zene-szöveg: Szlovik Péter, Hajdú Gergely

16 óra Zelený Veniec Hagyományőrző Kör műsora - Március 15. tér
A váci Szlovák Kisebbségi Önkormányzat szervezésében megvalósuló program. Az ecseri hagyományőrző kör tagjai között minden generáció megtalálható az óvodásoktól a nyugdíjas korosztályig. Céljuk a néphagyományok és népi kultúra megőrzése és továbbadása.

16 óra SunnyBoy és az Angyalok - Rock színpad
Közreműködik: Pataki Sándor és táncosok

16 óra Rigócsőr királyfi - Városháza udvara
Művészeti vezető: Steidl Anita
A Rigőcsór királyfi egy táncos mese, mely mesés táncok bűvöletében elevenedik meg a Tini Dance Team előadásában.

17 óra Opylon koncert - Rock színpad
Repertoárjukban megtalálhatóak Alicia Keys, Beyoncé, Pink, Shakira, Michael Jackson, a Queen és egyéb kiválóságok slágerei.
Tagok: Balla Zsófi - ének, Bubenyák Zoltán - billentyű, Nagy Zsolt - dob, Szalkó Olivér - basszusgitár, Molnár Levente - billentyű, Szabó Leslie – szólógitár

17 óra Nyegrán unokák koncertje - Bartók Béla Zeneiskola
Színes zenei előadás, amely a klasszikus vonósnégyesen át a feldolgozott népzenén és pop- improvizáción keresztül elvisz a jazzig.
Közreműködnek: Reincke Louis-Ferdinand - hegedű, Reincke Karl-Barnim- brácsa, Reincke Laura-Maria - fuvola, Reincke Iván-Bogdan - hegedű, zongora, Reincke Otto-Leonidas - cselló, Molnár Bence-Domonkos - zongora, Molnár Zalán-Ágoston - hegedű, Molnár Sára-Anna - furulya

17 óra Papp - Sárdy N. B. B. koncertje - Duna-parti nagyszínpad
Dallamos, igényes rockzene eszközeivel tolmácsolt dalok a magyarságról, múltról és jelenről, barátságról és szerelemről.
Közreműködik: Sárdy Barbara - ének, Papp Gyula - billentyűk, vokál, Móczár László - gitár, Szebelédi Zsolt - dob, vokál, Tarnai Dániel - basszusgitár, vokál

17:30 óra Görög Zenei Körutazás - Március 15. tér
A Görög Kisebbségi Önkormányzat szervezésében megvalósuló program.
Koncert, lemezbemutató, táncbemutató, táncház.
Fellép: Sarantis Mantzourakis buzukiművész, Astra tánccsoport

18 óra "VÁC" Antonio Vivaldi Virtuóz Kamarazenekar hangversenye - Zsinagóga
Művészeti vezető: Csűry Lajos
Szólista: Rácz Éva ének, Stetckó Mihály hegedű
Műsoron: A. Vivaldi, J. S. Bach, Handel, W. A. Mozart, J. Haydn, F. Schubert, D. Bizet, Pergolesi, Puccini, J

18 óra Countaktus Country - Rock színpad
A zenekar az idei évben ünnepelte 15. születésnapját. Több száz fellépéssel a hátuk mögött népszerűsítik a műfajt szerte az országban. Hangulatos, vidám, műsorral szórakoztatják közönségüket.
Tagok: Kovács Ferenc - gitár, vokál; Nagy Ákos - szólógitár, vokál; Wanderlich Béla - basszusgitár, vokál; Majnik László - dob

18 óra Heidrich Roland gitárművész koncertje - Ferences templom
Heidrich Roland a magyar kreatív gitárzene fiatal, ígéretes tehetsége. Kezdeti éveiben a modern jazzgitározás került látóterébe. Szabó Sándor zenei világa meghatározó hatást tett rá, aki 2005-ben a tanítványává fogadta. Mellette olyan alternatív és globális zenei szemléletet ismerhetett meg, amelyet régóta keresett. Rendszeres vendégmuzsikus 2009-ben megjelent Bolyongó Lélek című közös albumuk Szabó Sándorral. Koncertjén a Nézz fel az égre című első önálló szóló albumát mutatja be.

18 óra Az Új Harmónia Fúvósegyüttes koncertje - Városháza udvara
Az együttes, melynek tagjai valamennyien a budapesti Zeneakadémiáról indultak, 1999 tavaszán alakult, azzal a céllal, hogy a szerenád- és divertimento-irodalom, illetve az ezek nyomán megszületett romantikus és modern repertoár kiemelkedő alkotásait értő és színvonalas előadásban népszerűsítse.
Vendég:
Uc Deniz kamarazenekar
A török tradicionális pengetős hangszerek virtuóza, dr. Erdal Salikoglu az isztambuli Uc Deniz kamarazenekar vezetője. A zenekar repertoárján feldolgozott és harmonizált népzenei darabok szerepelnek. Művészeti vezetőjük dr Ferda Ereren a műsoron szereplő Wind of Asia Minor című mű szerzője.
Közreműködnek: Yusuf Salikoglu és Evrim Gökerman fuvolaművészek

19 óra Szepes András csembaló hangversenye - Evangélikus templom
Szepes András csembalistaként a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen diplomázott 1997-ben, ezt követően a kölni Zeneakadémián DAAD ösztöndíjasként tanult. 1999-ben megnyerte a Prágai Nemzetközi Csembalóversenyt és ugyanitt elnyerte a B. Martinu Alapítvány különdíját, valamint Prága városának különdíját, 2000 szeptemberében III. díjat nyert a Budapesti Nemzetközi Csembalóversenyen.
Műsoron Händel, Rameau, Sweelinck, Muffat, Benda művei.

19 óra Szakcsi Lakatos Béla és zenekara - Március 15. tér
25 éves a Magyar Jazz Quartet
Az 1986-ban alakult jazz formáció jubileumi koncertjén az elmúlt 25 év legsikeresebb szerzeményeit hallhatja a közönség.
Közreműködnek: Szakcsi Lakatos Béla - zongora, Csepregi Gyula - szaxofon, Vasvári Pál - basszusgitár, Kőszegi Imre - dob

19 óra Sallay Edit operett - musical estje - Bartók Béla Zeneiskola
A zeneakadémiát Végvári Csaba és Zádor Endre vezetésével kitüntetéssel végezte. A debreceni Csokonai Színházban - már főiskolai hallgatóként - magánénekesként énekelt szerepeket. Bécsben ösztöndíjasként a Konzervatorium der Stadt Wien növendéke, szoprán szólistaként. Portugáliában évekig musical showk primadonnája. Adnan Saygun dalciklusaival hosszú éveken át koncertezik Törökországban, melyért 1996 ban a Török Kultúrális Minisztérium kitüntetését kapja.

19 óra Ismerős Arcok koncert- Duna-parti nagyszínpad
Az Ismerős Arcok zenekar tizenkét évvel ezelőtt alakult, és immár bizton állíthatjuk, hogy ismertek az egész Kárpát medencében. Dalaik témái közt a legjellemzőbb gondolatok: a család, a tisztesség, a hazaszeretet és a közösségben való létezés fontossága.
Tagok: Nyerges Attila - ének, gitár, Práder Vilmos - gitár, ének, Galambos Nándor - basszusgitár, Leczó Szilveszter - zongora, billen-tyűs hangszerek, Kovacsik Tamás - dob, Tánczos István - szaxofon
Vendég zenész: Tóth Lilla - hegedű, ének

20 óra Két úr szolgája - DDC művészetek udvara
Carlo Goldoni komédiája a Pannon Várszínház előadásában. Rendező: Vándorfi László
Főhőse Truffaldino, a szegény szolga, némi számításból egyszerre két urat is szolgál, akiket a dramaturgia ördöge egymás közelébe hoz, így egyik szerepéből a másikba ugrándozva kell helytállnia. Emellett még a szerelemre is marad ideje és a csetlések-botlások közben összehoz tönkrement szerelmeket, sértődött apákat, üldözött hősöket.
Díjtalan belépők igényelhetők a Tourinform irodában (Vác, Március 15. tér)

20 óra D'archangel koncert - Rock színpad
A D’archangel egy heavy-power metal banda. Ütős riffek, fogós dallamok. A kemény zene kedvelői ne hagyják ki!
Tagok: Molnár Péter - ének, Szakács Miklós - gitár, Lehoczky Miklós - basszusgitár, Ujj Árpád - dob

21 óra Musical Revű Hungarikum - Március 15. tér
A JeszenszkyŽ produkció látványos operett koncert-showja.
Nyári fesztiválműsorunkban látványos szórakoztató egyveleget kínálunk minden korosztály számára. Gálánkat a legnépszerűbb musical betétdalok mellett, közkedvelt olasz slágerekből és a leghíresebb operett szerzők legismertebb műveiből állítottuk össze. Előadásunkban a zene, az ének, a tánc és a szemet gyönyörködtető jelmezek hatását tovább fokozzuk kiváló énekművészeink virtuóz előadásmódjával. Ez az ami a magyar operettjátszás sajátja és kuriózummá teszi azt. Jó szórakozást kívánunk!
Fellépő énekesek: Ocsovai János operaénekes, a Hannoveri Operaház szólistája - a Deutsche Staatstheater Kassel tagja, a JeszenszkyŽ Produkció zenei vezetője. A HungarOperett sztárjai: Kollár Péter Erik, Pohly Boglárka, Tótpál Szilvia, valamint Dér Heni a MEGASZTÁR felfedezettje. Közreműködik: a Váci JeszenszkyŽ Balett, Pest Megye Művészeti-díjas társulata. Koreográfiák: Darab Katalin, Gergely Ilona és Nemzetes Gabriella a V.J.B. művészeti vezetője. Producer: Csermely György, a Váci JeszenszkyŽ Balett igazgatója.
A JeszenszkyŽ Produkció a szereplők változtatásának jogát fenntartja!

21 óra Hortus Musicus Singers - Bartók Béla Zeneiskola
Váci alapítású „a capella” formáció. A hagyományos műsorukon kívül - Vivaldi, Bach feldolgozások, jazz standardek - saját, az együttes számára komponált műveket is előadnak.
Tagok: Mackó Mónika, Dőry Éva, Rada Márta, Bogár Imre

21 óra A Neoton Familia sztárjai - Duna-parti nagyszínpad
A Neoton már több, mint négy éve ebben a felállásban koncertezik: Csepregi Éva, Végvári Ádám, Baracs János, Heatlie Dávid, Lukács Andrea, Lukács László

22 óra Haelo együttes koncertje - Rock színpad
A zenekar korábban After@All néven működött, azonban 2007 tavaszától megújult felállással Haelo néven színesítik a magyar underground zenei palettát. Elkészült a bemutatkozó maxi, amely a Something / to / show… címet viselte. Számos külföldi és hazai klubkoncerten és fesztivál fellépésen vannak túl.

23 óra Tűzijáték - vár alatt
Helyszín:Vác
Rendezvénysorozat:XIX. Váci Világi Vigalom 2011. július 29-30-31