Váci Tavaszi Fesztivál
március 17., csütörtök - április 7., csütörtök | 19:00 óra | kulturális | Vác
A 2011-es év az európaiság jegyében telik kulturális téren is. Vendégünk Európa című kiállítással nyílik meg 2011. március 17-én a Váci Tavaszi Fesztivál. A tárlaton kiemelkedő alkotók művei láthatóak majd Vác európai testvérvárosaiból.

Idén kilencedik alkalommal kerül megrendezésre városunkban tavasszal a kulturális fesztivál, amelynek közreműködői váci származású művészek és közismert előadók. A nyitóhangversenyen már hagyománynak számít, hogy a Váci Szimfonikus Zenekar Farkas Pál vezényletével szólal meg. Továbbá az esten Bogányi Gergely Kossut-díjas zongoraművész közreműködésével kerül bemutatásra Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából a szerző néhány műve.
Dalok és duettek címmel Dónusz Katalin énekművész, Ókovács Szilveszter énekművész, operaénekes és Cs. Nagy Ildikó zongoraművész koncertjén Liszt Ferenc, Gustav Mahler és Johannes Brahms dalai, illetve duettjei hangzanak fel.
Szintén 2011-ben ünnepeljük Bartók Béla születésének 130. évfordulóját, melynek alkalmából Ábrahám Márta hegedűművész ad koncertet. A Váci Tavaszi Fesztivál műsorpalettáján szerepel továbbá a Budapest Bár, ami az elmúlt évek egyik legeredetibb és legsikeresebb zenei formációja és Pálinkás Gergely a hazai jazz élet közismert képviselője. A latin tánc szerelmeseinek ajánlom Budai László társulatának táncszínházi előadását Tangó pillanatok címmel.
A Színházi Világnap alkalmából Katona Imre által színpadra írt Csíksomlyói Passió misztériumjáték az Evangélium Színház és a Forrás Színház közös előadásában kerül a váci színpadra.

A harmonika szerelmeseinek idén "Balkán projekt" címmel ad koncertet Orosz Zoltán harmonikaművész és zenekara. A gyermekes családokat a méltán népszerű Kaláka együttes, - Becze Gábor, Gryllus Dániel és Radványi Balázs - gyermekműsora várja fesztiválozni.

Költői estet tart Pálfy Margit színművésznő, melynek hívószava: "Annak, aki szeret". Az operett műfajában Bencze Ilona, Mikó István, Laklóth Aladár és Bozsó József szereplésével a Bob herceg kerül bemutatásra. A musicalt szerető közönségnek ajánlom a Drakula című musicalt, amely a Sziget Színház előadásában tekinthető majd meg.

A fesztivál közönsége hagyományként tekint a programsorozatra, amely idén is széles választékot kínál a zene-, a tánc- és a színházművészet területén. A fenti programok mellett még további kiállítások, kamaraestek várják a látogatókat, melyekből mindenki kedvére válogathat.

Jöjjön el Vácra és kezdje a tavaszt velünk a Váci Tavaszi Fesztiválon!
Rendezvényszervezo:Madách Imre Művelődési Központ
Helyszín:Vác - Madách Imre Művelődési Központ
Telefon:(27)316-411

A FESZTIVÁL PROGRAMJAI

Találatok száma: 20
Vác két keréken - Freecikli kiállítás
március 4., péntek - május 1., vasárnap | 10:00 óra | kulturális | Vác
2011. március 4-től látogatható a Freecikli Vác - A kerékpár kultúrtörténete című kiállítás, a nagy sikerű Freecikli Budapest folytatásaként. A Váci Értéktár a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeumával közösen rendezte a bemutatót. A Kiscelli Múzeum által válogatott történeti anyag mellett hasonló terjedelemben láthatók a váci kerékpáros múltat bemutató tárgyak és dokumentumok a kezdetektől a legutóbbi évekig. A kiállítás különlegessége, hogy bár Vácott nagyszámú régi kerékpár is látható, a hangsúly nem a kerékpár technikai fejlődésének bemutatásra helyeződik, hanem a kerékpár használatának történetére, vagyis a kerékpár kultúrtörténetére. A kiállításon nyomon követhető, hogy miként fogadták Magyarországon a kétkerekűek megjelenését, milyen előítéletekkel kellett megküzdeniük a női biciklistáknak, kik közül kerültek ki az első hazai kerékpárgyártók, és hogyan szabályozták a kerékpárok használatát. A tárlat felidézi a helyi kerékpárüzleteket, -javítókat, a váci kerékpáros zászlóalj történetét, valamint az Értéktár felhívására felajánlott családi emlékeken keresztül a régi váci kerékpáros mindennapokat. Helyszín: Váci Értéktár, kiállítóterem (Vác, Köztársaság út 19.) Nyitva tartás: csütörtök-péntek: 10:00-14:00 szombat-vasárnap: 10:00-18:00 Megtekinthető május 1-ig
Rendezvényszervezo:Váci Értéktár
Helyszín:Vác - Váci Értéktár, kiállítóterem
Telefon:27/ 513-482
Rendezvénysorozat:Váci Tavaszi Fesztivál
"Dunakanyar Hangja" tehetségkutató énekverseny - döntő
március 12., szombat | 19:00 óra | civil | Vác
A Dunakanyar Hangja egy nagyszabású tehetségkutató énekverseny. Vác Város Önkormányzata és a Madách Imre Művelődési Központ közös támogatásával valósul meg. A rendezvény fővédnöke Fördős Attila Vác város polgármestere. Bővebb információ: www.dunakanyarhangja.hu
Helyszín:Vác - Madách Imre Művelődési Központ
Telefon:27) 518-206
Jegyinformáció:A belépés díjtalan!
Rendezvénysorozat:Váci Tavaszi Fesztivál
Nyitógála koncert
március 18., péntek | 19:00 óra | kulturális | Vác
Közreműködik: Bogányi Gergely Kossuth- és Liszt-díjas zongoraművész és a Váci Szimfonikus Zenekar. Vezényel: Farkas Pál
Műsor:
Liszt: Esz-dúr zongoraverseny – Szólista: Bogányi Gergely
Liszt: Les Preludes
Liszt: II. magyar rapszódia
Bogányi Gergely a Liszt Ferenc Zeneakadémián, az Egyesült Államokbeli Indiana Egyetemen és a helsinki Sibelus Akadémián végezte tanulmányait. Legkiemelkedőbb sikerét 1996-ban aratta, amikor a világ egyik legrangosabb versenyén, a Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyen diadalmaskodott. Mára a világ hangversenytermeinek egyik legkedveltebb művésze. 1996-tól Vác város díszpolgára, 2000-től pedig a Magyar Köztársaság Liszt-díjas zongoraművésze. 2004-ben megkapta a művészeknek járó legmagasabb állami kitűntetést, a Kossuth-díjat.
A Váci Szimfonikus Zenekar 1984-ben alakult. Alapító karmestere Szalay Miklós, a Magyar Állami Operaház karigazgatója volt.
1994-től a zenekar vezetője és karmestere Farkas Pál.
Az együttes a helyi ifjúsági és felnőtt hangversenysorozatok, fesztiválok mellett gyakran szerepel az ország különböző részein. Vendégszerepelt szinte egész Európában.
Több budapesti színház zenés darabjának kíséretét látja el, így számos színpadi mű, opera, operett, daljáték bemutatását valósította meg.
Az Interoperett állandó zenekara, valamint visszatérő közreműködője a Budapesti Osztrák Bál és az Operabál gáláinak.
1999-ben Vác város "Pro Urbe" közösségi díjával ismerték el munkáját. 2009-ben az együttes Vác Város Művelődéséért kitüntetést kapott.
Rendezvényszervezo:Madách Imre Művelődési Központ
Helyszín:Vác - Madách Imre Művelődési Központ
Telefon:27) 518-206
Jegyinformáció:A belépőjegy ára elővételben: 2000 Ft, az előadás napján: 2300 Ft
Rendezvénysorozat:Váci Tavaszi Fesztivál
Drakula - musical két felvonásban a Sziget Színház előadásában
március 19., szombat | 19:00 óra | kulturális | Vác
A Drakula gróf életét feldolgozó musical a Sziget Színház ősbemutatói között szerepelt. Drakulához, mint történelmi figurához nekünk magyaroknak is sok közünk van, hiszen az erdélyi grófot Mátyás király tartotta fogva a visegrádi várbörtönben. A romantikus musical gyönyörű dallamaival, korhű jelmezekkel és fantasztikus látványtechnikával várja a nézőket.
Szereplők: Pintér Tibor, Nagy Balázs, Mészáros László, Vörös Edit, Makrai Pál.
Rendezte: Venyige Sándor, Pintér Tibor
Rendezvényszervezo:Madách Imre Művelődési Központ
Helyszín:Vác - Madách Imre Művelődési Központ
Telefon:27) 518-206
Jegyinformáció:A belépőjegy ára elővételben: 1900 Ft, az előadás napján: 2200 Ft
Rendezvénysorozat:Váci Tavaszi Fesztivál
A Váci Ifjúsági Fúvószenekar koncertje
március 19., szombat | 18:00 óra | kulturális | Vác
Helyszín: Bartók Béla Zeneiskola
Művészeti vezető: Kápolnai Jenő
Rendezvényszervezo:Madách Imre Művelődési Központ
Helyszín:Vác - Bartók Béla Zeneiskola
Telefon:27) 518-206
Rendezvénysorozat:Váci Tavaszi Fesztivál
Ábrahám Márta hegedűestje Bartók Béla születésének 130. évfordulóján.
március 23., szerda | 19:00 óra | kulturális | Vác
Helyszín: Bartók Béla Zeneiskola
Ábrahám Márta a mai fiatal hegedűs generáció egyik legkiemelkedőbb alakja. A Zeneakadémián 1996-ban kapott Cum Laude diplomát, Kovács Dénes és Rados Ferenc növendékeként. Tanult a salzburgi Mozarteumban, majd a londoni Guildhall School-ban. 1984 és 1994 között az összes magyarországi hegedűversenyt megnyerte. Számtalan rádió és lemezfelvételt készített, koncertezett Észak- és Dél Amerikában, számos európai és ázsiai rangos zenei fesztivál állandó meghívott vendége. Olyan világhírű partnerekkel játszik együtt, mint Fischer Ádám, Vásáry Tamás, Yehudi Menuhin, Helmuth Rilling és Bogányi Gergely.
Rendezvényszervezo:Madách Imre Művelődési Központ
Helyszín:Vác - Bartók Béla Zeneiskola
Telefon:27) 518-206
Jegyinformáció:A belépőjegy ára elővételben: 800 Ft, az előadás napján: 1100 Ft
Rendezvénysorozat:Váci Tavaszi Fesztivál
Csíksomlyói Passió - misztériumjáték zenével az Evangélium Színház és a Forrás Színház közös előadásában
március 24., csütörtök | 19:00 óra | kulturális | Vác
Színpadra írta: Katona Imre
Katona Imre különleges szertartásjátékában Krisztus passiója össznépi rituálé, amelyben egy színházi közösség kínokkal teli, ám felemelő alkotómunkájának részeként születik újjá a passió. Az előadás így Jézus szenvedésének, halálának és feltámadásának történetén túl az európai színház újjászületésének ősi misztériumába is beavat bennünket.
A népes társulat zenekarral kiegészülve megrázó színházi élményt kínál Szarka Gyula (Ghymes együttes) zenéjével, Demcsák Ottó Harangozó-díjas balettművész koreográfiájával.
Rendezte: Pataki András
Rendezvényszervezo:Madách Imre Művelődési Központ
Helyszín:Vác - Madách Imre Művelődési Központ
Telefon:27) 518-206
Jegyinformáció:A belépőjegy ára elővételben: 1500 Ft, az előadás napján: 1800 Ft
Rendezvénysorozat:Váci Tavaszi Fesztivál
Harcsa Veronika Quartet
március 25., péntek | 19:00 óra | kulturális | Vác
Tagok: Harcsa Veronika –ének, Blaho Attila - zongora, Majtényi Bálint –dob és Oláh Zoltán - nagybőgő. Harcsa Veronika fiatal jazzénekesnő, 2008-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola jazz tanszékén. 2005-ben alapította saját jazz zenekarát, mellyel még ugyanabban az évben elkészítették Speak Low című lemezüket. Az énekesnő quartetjével jelenleg saját szerzeményeit adja elő. Kinti kiadójuk meghívásának eleget téve a kvartett nagy sikerű turnét adott Japánban. Számos jazz szereplésén kívül Harcsa Veronika kortárs művészeti és elektronikus zenei produkciók aktív résztvevője. Az Erik Sumo Band énekese. A velencei kalmár című előadásának zeneszerzője, zenekarával az előadások élő kísérője. A 2007-es Budapest Fringe Fesztiválon „A FRINGE LEGJOBB HANGJA" díjat nyerte.
Rendezvényszervezo:Madách Imre Művelődési Központ
Helyszín:Vác - Madách Imre Művelődési Központ
Telefon:27) 518-206
Jegyinformáció:A belépőjegy ára elővételben: 1000 Ft, az előadás napján: 1300 Ft
Rendezvénysorozat:Váci Tavaszi Fesztivál
Béki Márton festőművész kiállítása
március 25., péntek | 17:00 óra | kulturális | Vác
Március 25. péntek 17 óra
Béki Márton festőművész kiállítása
Helyszín: MIMK Kávézó Galéria
Rendezvényszervezo:MIMK Kávézó Galéria
Helyszín:Vác - MIMK Kávézó Galéria
Rendezvénysorozat:Váci Tavaszi Fesztivál
Három székláb - a Kaláka együttes gyermekműsora
március 26., szombat | 15:00 óra | kulturális | Vác
Március 26. szombat 15 óra
Három székláb - a Kaláka együttes gyermekműsora
A Kaláka gyermeklemezeinek (A pelikán, Nálatok laknak –e állatok?, Bőrönd Ödön, Madáretető stb.) legkedveltebb darabjaiból áll a műsor. Felhangzanak Kányádi Sándor, Weöres Sándor, Tamkó Sirató Károly, Móra Ferenc, Hajnal Anna verseire írott dalok, és a gyerekek megismerik a Kaláka különleges, érdekes hangszereit. A koncerten a gyerekek nem csak hallgatói, hanem résztvevői is az előadásnak. Mivel a muzsikusok annak idején mind a Kodály koncepciója szerint tanító, híres Lórántffy zenei általános iskolába járta, e zenei nevelés igazolói és tudatos használói. Más anyanyelvű gyerekek körében is nagy sikerrel játszanak turnéik során.
Közreműködik: Becze Gábor, Gryllus Dániel, Radványi Balázs
Rendezvényszervezo:Madách Imre Művelődési Központ
Helyszín:Vác - Madách Imre Művelődési Központ
Telefon:27) 518-206
Jegyinformáció:A belépőjegy ára elővételben: 800 Ft, az előadás napján: 1100 Ft
Rendezvénysorozat:Váci Tavaszi Fesztivál
Bob herceg operett
március 27., vasárnap | 19:00 óra | kulturális | Vác
"Londonban hej, van számos utca..." - és ezeket az utcákat járja éjjelente mandolinját pengetve, álruhás kísérőjével mulatozva György herceg, az angol trón várományosa - inkognitóban. Szerelme, Annie és az utca népe csak Bobnak szólítja, s nem is sejti, ki lapul az álruha mögött. Anyja, a királynő már kiszemelte számára a leendő feleséget az udvarban. "Te más világban, én más világban" - szárnyal a szomorú dallam, s mire a függöny legördül, kiderül: legyőzi-e a rangkülönbséget a minden akadályt elsöprő szerelem?
Szereplők: Bencze Ilona Jászai Mari-Díjas , Mikó István Jászai Mari-Díjas , Laklóth Aladár, Bozsó József , Nagy Gábor , Győri Péter, Benkő Péter Jászai Mari-díjas
Közreműködik: a Váci Szimfonikus Zenekar. Vezényel: Farkas Pál
Koreográfus, társrendező: Bozsó József
Rendezte: Pinczés István
Rendezvényszervezo:Madách Imre Művelődési Központ
Helyszín:Vác - Madách Imre Művelődési Központ
Telefon:27) 518-206
Jegyinformáció:A belépőjegy ára elővételben: 2200 Ft, az előadás napján: 2500 Ft
Rendezvénysorozat:Váci Tavaszi Fesztivál
Dalok és duettek
március 29., kedd | 19:00 óra | kulturális | Vác
Dónusz Katalin-énekművész, Ókovács Szilveszter-énekművész, operaénekes, Cs. Nagy Ildikó-zongoraművész koncertje.
Műsoron: Liszt Ferenc dalai, Gustav Mahler és Johannes Brahms dalai és duettjei.

Dónusz Katalin 1994-től 1998-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Budapesti Tanárképző Intézetének hallgatója volt. A Debreceni Egyetem Konzervatóriumában 2002-ben szerezte meg énekművész, énekművész-tanári diplomáját. 2001-ben Erasmus ösztöndíjas Finnországban, 2002-ben elnyeri a Soros Alapítvány ösztöndíját, valamint 2004-ben Artisjus-díjat kap.
Cs. Nagy Ildikó zenei tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végezte. Művészdiplomáját 1992-ben szerezte meg. 1990-től 1992-ig ösztöndíjasként az Illinois State University (USA) mesterkurzusának hallgatója volt. Master of Music diplomáját 1992-ben kapta meg. Kamaramuzsikusként rendszeresen ad koncerteket Magyarországon és külföldön. CD-felvételei jelentek már meg Ábrahám Márta hegedűművésszel és Klenyán Csaba klarinétművésszel.
Ókovács Szilveszter énekesként Európa számos országában lép fel dalesteken, oratórium hangversenyeken és operaelőadásokban többek között Kocsis Zoltán, Medveczky Ádám, Héja Domonkos, Ligeti András keze alatt, a Nemzeti Filharmonikusok, a Magyar Állami Operaház Zenekara, a Danubia Szimfonikus Zenekar, a MATÁV, a MÁV és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara közreműködésével. A Budapesti Kamaraopera szólistája. 1996-tól 2000-ig a váci konzervatórium magánének- és operatörténet-tanára volt.
Rendezvényszervezo:Madách Imre Művelődési Központ
Helyszín:Vác - Bartók Béla Zeneiskola
Telefon:27) 518-206
Jegyinformáció:A belépőjegy ára elővételben: 600 Ft, az előadás napján: 900 Ft
Rendezvénysorozat:Váci Tavaszi Fesztivál
Budapest Bár koncert
március 30., szerda | 19:00 óra | kulturális | Vác
A zenekart Farkas Róbert alapította két zenésztársával, Farkas Mihállyal és Ökrös Károllyal.
Az alapzenekar összeállt, már csak valami különleges, mai hangzás hiányzott belőle. Így született meg az ötlet, hogy meghívjanak néhány kiváló magyar pop és rock énekest, napjaink zenéjének meghatározó személyiségeit. Az eredetileg egyetlen lemezre összeállt alkalmi csapat az elmúlt évek során igazi alkotóközösséggé érett, számos nagysikerű koncertet és két platinalemezt tudva maga mögött. A Budapest Bár koncerteken felelevenedik a régi kávéházak hangulata, ahol a közönség és a zenészek valami furcsa szövetségben léteztek.
Ének: Behumi Dóri, Ferenczi György, Frenk, Keleti András, Kiss Tibor, Németh Juci, Rutkai Bori.
Rendezvényszervezo:Madách Imre Művelődési Központ
Helyszín:Vác - Madách Imre Művelődési Központ
Telefon:27) 518-206
Jegyinformáció:A belépőjegy ára elővételben: 1900 Ft, az előadás napján: 2200 Ft
Rendezvénysorozat:Váci Tavaszi Fesztivál
Smooth jazz est - Pálinkás Gergely és zenekara
április 1., péntek | 19:00 óra | kulturális | Vác
Közreműködik: Pálinkás Gergely - gitár, Szappanos György - basszusgitár, Csepregi Gyula - saxofon
Pálinkás Gergely egyebek mellett a kiváló énekes, Majsai Gábor zenekarának tagja. Évek óta játszik az ország legismertebb zenészei – Csepregi Gyula, Dörnyei Gábor, Szappanos György – társaságában különböző jazz formációkban. Saját illetve társzerzőként jegyzett szerzeményei a smooth jazz és a jazz rock jegyeit ötvözik és ugyanaz a letisztult muzikalitás jellemzi őket, mint Gergely gitárjátékát. Pálinkás Gergely együtt dolgozott és dolgozik többek között Hernádi Judittal, Heilig Gáborral és Majsai Gáborral. Gitározása egyedi technikát képvisel, nem használ pengetőt – egy ujjas, körömmel történő pengetése különleges játékot és hangzást produkál.
Rendezvényszervezo:Madách Imre Művelődési Központ
Helyszín:Vác - Madách Imre Művelődési Központ
Telefon:27) 518-206
Jegyinformáció:A belépőjegy ára elővételben: 700 Ft, az előadás napján: 1000 Ft
Rendezvénysorozat:Váci Tavaszi Fesztivál
"Balkán projekt"- harmonikaest
április 2., szombat | 18:00 óra | kulturális | Vác
Orosz Zoltán harmonikaművész koncertje
Közreműködik: Orosz Zoltán - harmonika, Agatics Krunoszláv - harmonik, Balogh Zoltán - gitár, Pengő Csaba – bőgő
Orosz Zoltán 1977-ben, korengedménnyel felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába, ahol a harmonika mellett orgonálni is tanult, többek között Lehotka Gábortól. 1984-ben érettségizett, majd tanulmányait a főiskolán folytatta. 1992-ben alakította meg a Pódium duót, ahol Ursu Gábor gitárossal játszik együtt. A duó Szingapúrtól Párizsig a világ számos pontján megfordult, de legszívesebben mégis Magyarországon koncertezik. 2000 márciusában megkapták a Magyar Rádió rangos zenei elismerését, az eMeRTon díjat, a duó az év nosztalgia együttese lett. 1992-ben jelent meg az első CD-jük Harmonika fehéren-feketén címmel. A CD-n különböző stílusokban, és szerepkörökben hallható a harmonika, ami mindezt mégis összeköti, az a harmonikás.
Rendezvényszervezo:Madách Imre Művelődési Központ
Helyszín:Vác - Madách Imre Művelődési Központ
Telefon:27) 518-206
Jegyinformáció:A belépőjegy ára elővételben: 1200 Ft, az előadás napján: 1500 Ft
Rendezvénysorozat:Váci Tavaszi Fesztivál
William Shakespeare: Sok hűhó semmiért
április 5., kedd | 18:00 óra | kulturális | Vác
A váci Boronkay György Műszaki Középiskola és Gimnázium Színjátszókörének előadásában
Rendezvényszervezo:Madách Imre Művelődési Központ
Helyszín:Vác - Madách Imre Művelődési Központ
Telefon:27) 518-206
Rendezvénysorozat:Váci Tavaszi Fesztivál
"Tangó pillanatok" - Budai Tangó Társulat - koncert és show Budai László és vendégei
április 6., szerda | 19:00 óra | kulturális | Vác
Érzékiség, érzékenység, szerelem, szenvedély, vágy, gyűlölet, figyelem, közöny, öröm és bánat, humor, boldogság és szomorúság... A tangóban mindez átélhető, és a tangóval mindez elmesélhető. A tangó egyszerű és bonyolult, közönséges és elegáns, gyengéd és durva, vad és finom, energikus és megnyugtató. Az előadás a tangó sokféle arcának segítségével nyújt betekintést az emberi kapcsolatok rejtelmeibe. Pillanatok, melyek különböző ízeket és színeket adnak a nézőnek. Legyen új, vagy régi stílus, látjuk, hogy a tangó az örök szerelem.
Közreműködik: Orquesta Típica Budapest – Pesti Tangózenekar
Táncosok:
Budai László - Glotz Mária - Pirity Andrea, Sinóros-Szabó Botond - Fülöp Nóra , Bicsár János - Csikós Tímea , Szeghalmi Endre - Mohl Hajnal , Berkes Bálint - Okos Melinda , Sinóros-Szabó Laura, Mórocz Eszter és az Argentin Tangó Táncszínház Táncosai
Rendező: Budai László
Rendezvényszervezo:Madách Imre Művelődési Központ
Helyszín:Vác - Madách Imre Művelődési Központ
Telefon:27) 518-206
Jegyinformáció:A belépőjegy ára elővételben: 1400 Ft, az előadás napján: 1700 Ft
Rendezvénysorozat:Váci Tavaszi Fesztivál
"Annak, aki szeret" - Pálfy Margit színművésznő irodalmi estje
április 7., csütörtök | 19:00 óra | kulturális | Vác
"Most megpróbálok felidézni verseket, amelyek kedvesek voltak, titkon gyógyítók, ápoltak, ha beteg voltam, fölemeltek, ha elestem, és néha, amikor rajtam volt a fény, repülni is tudtam általuk."
(Latinovits Zoltán : Legkedvesebb verseim)
Elhangzanak Ady Endre, Bella István, Buda Ferenc, Csoóri Sándor, József Attila, Kormos István, Kosztolányi Dezső, Nagy László, Radnóti Miklós, Szervác József, Szécsi Margit, Szilágyi Domokos, Szokoly Tamás, Tóth Árpád, Utassy József, Weöres Sándor, Zombor Béla versei és részletek Latinovits Zoltán írásaiból Pálfy Margit előadásában.
Zene: Tony O’Connor: Nature – meditáló muzsika.
Rendezvényszervezo:Madách Imre Művelődési Központ
Helyszín:Vác - Madách Imre Művelődési Központ
Telefon:27) 518-206
Jegyinformáció:A belépőjegy ára elővételben: 500 Ft, az előadás napján: 800 Ft
Rendezvénysorozat:Váci Tavaszi Fesztivál
Kávézó koncert - All About koncert
április 9., szombat | 20:00 óra | kulturális | Vác
Tagok: Kullai Timi - ének, Németh Attila – basszusgitár, Himmer Lénárd – sologitár, Noé Gergely billentyű, Kiss Attila dob, Sinkó Bence – percussion, Szabó Dénes - szaxofon, Szalkay Dávid –trombita
Előzenekar: Végtelen
Rendezvényszervezo:Madách Imre Művelődési Központ
Helyszín:Vác - Madách Imre Művelődési Központ
Telefon:27) 518-206
Jegyinformáció:A belépőjegy ára: 600 Ft
Rendezvénysorozat:Váci Tavaszi Fesztivál
Tíz éves a Serenus Kórus – jubileumi hangverseny
április 16., szombat | 17:00 óra | kulturális | Vác
Április 16. 17 óra, Bartók Béla Zeneiskola
Tíz éves a Serenus Kórus – jubileumi hangverseny
Karnagy: Brusznyai Margit
Rendezvényszervezo:Madách Imre Művelődési Központ
Helyszín:Vác - Bartók Béla Zeneiskola
Telefon:27) 518-206
Rendezvénysorozat:Váci Tavaszi Fesztivál