|
|



 |
 |
 |
2012. május 24., csütörtök |
 |
|
|
|
 |
 |
|
 |
|
|
 |
|
 |
|
|
 |
| időjárás |
| |
 |
23°C |
|
| |
Nappali: |
Éjszakai: |
| |
 |
25°C |
 |
12°C |
|
|
|
|
 |
|
|
 |
|
|
 |
|
 |
 |
 |
 |
 |
|


|
közélet 2012. február 9. - Vác
Nem zárnak be osztályt a Jávorszkyban
Kibővített, kihelyezett ülést tartott szerdán a Jávorszky Ödön Kórházban Vác Város Önkormányzat Egészségügyi, Szociális és Lakásügyi Bizottsága, melynek legfontosabb témája az egészségügyi intézmény aktuális helyzete volt.
Dr. Bánhidi Péter szakbizottsági elnök köszöntő szavai után Pető Tibor alpolgármester foglalta össze a kórház meghívott vezetői és főorvosai jelenlétében a rekonstrukciós folyamat eddigi folyamatait, következményeit és a jövőbeli terveket. Mondanivalójának lényeges eleme volt, hogy a munkák terv szerint és a határidők betartásával haladnak. Mint elhangzott: egy nagy értékű műszer helyetti másik beszerzése mintegy 91 millió forintos költségcsökkenést jelent, ám néhány korábbi döntési, tervezési hiba, valamint a pótmunkák miatt ebből már az összeg fele elköltésre került.
Balkovics Péter felvetette az említett hiányosságok felelősségi feltárását, melyre a projekt lezárása után kerülhet sor. Dr. Szentléleki Károly kiemelte a kórház műszerezettségének gondjait, melyre Pető Tibor válaszában hangsúlyozta: maga a rekonstrukciós ütem nem oldja meg az intézmény valamennyi problémáját. Dr. Molnár Csaba megbízott főigazgató kérte, hogy a projektmenedzsment közvetlenebb kapcsolatban álljon az intézmény vezetésével.
A Vezetői Információs Rendszer (VIR) irányítója, dr. Jakab Zoltán a rekonstrukcióval kapcsolatos gyakorlati teendők kapcsán elmondta, hogy a napokban megérkező szakhatósági engedélyek után lehet igénybe venni az elkészült részeket. Az újabb költözéseket és a következő fázis alatti gyógyító munkát a betegek maximális ellátása mentén fogják levezényelni. Az ágyszám ebben a építkezési ütemben a gyakorlatban 330-ra fog csökkenni, ám kapacitáskiesés nem lesz. A napirendi tájékoztatót a bizottsági tagok egy tartózkodás mellett tudomásul vették.
A folytatásban a Jávorszky Ödön Kórház helyzetérő adott képet dr. Molnár Csaba. A megbízott főigazgató szerint az állami átvétel kapcsán folyó tárgyalások kedvezően alakulnak, a jelen állás szerint minimális ágyszám csökkenés (565-ről 528-ra) mellett valamennyi jelenleg is működő osztály folytathatja tevékenységét. Az is elhangzott, hogy az intézmény adósságának jövőjéről nincsenek információk, mint ahogyan a várható átreformált betegutak következményei sem ismeretesek még.
A szakbizottság megtárgyalta a kórház 2012-2017-es szakmai tervét, amelyet a jövő heti képviselő-testületi ülésen kell majd jóváhagynia a jelenleg fenntartó váci önkormányzatnak. Ezt követően a méhnyakrák prevenciós kampányról, a Flórián utcai egészségügyi szolgálatok elhelyezéséről, az alapellátás és a kórház informatikai kapcsolatáról, továbbá az orvosi beutalási rendről tárgyaltak a jelenlévők, majd az egészségügyi blokk lezárásaként a megbízott főigazgató zárt ülésen adott tájékoztatást a kórház gazdálkodásáról.
A szakbizottság február 8-i ülésének további részében lakásügyekről és szociális témákról tárgyalt.
Forrás: www.vac.hu
|
|
| Nyomtatható verzió |
| Küldje el ezt a hírt barátjának, ismerosének! |

|
|
|
|
Cégajánló |
| Bakó Kert Kert(sz)építő Bt. |

Göd
|
|
|
hirdetés |
|
|
| Ingatlanok Dunakanyarban |
 |
| Ingatlanok Vácon | | - Vác szélén, de mégis jól
megközelíthetõ
helyen eladó egy 60
nm-es ... |  | | - Megunta a panel életet ?
Szeretne kertészkedni ?
– de azért fontos,
hogy a város ... | | Ingatlanok Dunakeszin | | - Az ingatlan tehermentes,
azonnal be lehet
költözni!
Eladó Dunakeszin egy 47
nm-es, ... |  | | - Dunakeszin a Fóti úton
eladó 6 éve épült
társasházban, 50 m2-es,
2 szobás, II. ... | | Ingatlanok Kismaroson | | - Kismaros-Börzsönyligeten
, üdülőövezetben,
igényesen kialakított
nyaralók ... |  | | - A Dunakanyar egyik
legszebb településén,
Kismaroson eladó egy 168
nm-es 4 szobás ... | | Ingatlanok Rádon | | - ÁRCSÖKKENÉS 1 HÓNAPIG
ALKU NÉLKÜL.
Rád panorámás csendes
utcájában,1210 m2-s
telken , 70 ... |  | | - Rádon,madárcsicsergős
környezetben,panorámás
nagy telken
160m2-es ... | | Ingatlanok Dunakanyarban | | - Nógrádon, Budapesttől
55 km-re festői
kisfaluban eladó 125 m2
lakóterű jó állapotban
lévő ... |  | | - Nógrádon , aszfaltos
utcában ,széles
előkerttel rendelkező,
igényes ... |
|
|
|